Kedves Molyok! Idén is eljött a várva várt nap, amikor is ünnepélyesen kihirdetjük a 2023-as Merítés-díj döntőseinek Top 10-es névsorát.
A zsűri 143 fikciós magyar kortárs kötet közül választhatott, amelynek címjegyzékét @Csabi gondosan össze is állította. A 18 fős zsűri kitartóan olvasott, értékelt, pontozott, és végül sikerült kiválogatnia a tíz legjobb művet. A felhozatal igen változatos. Többségében ugyan a nagyregény műfaja dominál, de akad itt három kisregény és két novelláskötet is. A témák is igen változatosak és fajsúlyosak, csak a teljesség igénye nélkül: van fikciós életrajz, várostörténet, disztópia, holokausztregény, lágerregény, rémtörténet. De nem is szaporítanám tovább feleslegesen a szót, lássuk a döntősöket.
Darvasi László: Az év légiutas-kísérője A 60 éves író novelláskötettel jelentkezett. „Mesternovellák” írja a fülszöveg, de mi is az a mesternovella? „(…) mesternovellák abban az értelemben, hogy tükröznek egy biztos mesterségbeli tudást.” (@cseri értékelése) „Mesternovella vagy sem, mindegy, nekem nagyon tetszettek. Valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy pont olyanok, mint amilyennek én egy novellát elképzelek (és szeretek). Olyan hagyományosak, olyan igaziak. Pedig egyáltalán nem rózsaszín az a világ, amit fest. Még a humor is csak egy nyilallásnyi, mielőtt visszazuhanunk a töprengésbe: hogy is volt ez? Min mosolygunk?” – teszi fel a kérdést @ppeva. @montika is kiemeli Darvasi „komolyságát”. „Ebben az évben légiutas-kísérőnk, a máskor fecsegő potyautas hangja most mély, ironikus és fájdalmas, Darvasi novellát olvasunk. Itt most nincs könnyed fecsegés, mellébeszélés vagy nevettető gúny. A feszes szerkezetű novellák, így összegyűjtve, ostorként csattannak.” @Nikolett_Kapocsi a novellák líraiságára mutat rá. „Darvasi László sallangmentes és letaglózó prózájának szinte minden sorát áthatja egyfajta légies költőiség, egyszerre kíméletlenül szókimondó és lírai szépségű képekben mesélő. Rendkívül érzékeny a kisemberek, a társadalom peremére szorultak és az idősek gondolatvilágára, finoman rezonál a női lélek rezdüléseivel, miközben egy percig sem hagy kételyt afelől, hogy a hétköznapok valósága egy cseppet sincs ránk figyelemmel.”
Gyurkovics Tamás: Akcentus Gyurkovics Tamás harmadik regénye Hollywood aranykorába kalauzolja az olvasót. Az író a hírhedt „magyar vámpírt”, Lugosi Bélát támasztja föl halottaiból. „Gyurkovics Tamás harmadjára csinálja meg ugyanazt szépen, és megint másképpen, mint az előző két regényénél: hiteles anyagból dolgozva, különösebben látványos, lélegzetelállító megoldások nélkül valami olyasmit hoz ki, ami összességében abszolút kalapemelésre méltó (…) első mondatától az utolsóig ki van találva, kimért, szép mondatai mindegyikének pontos helye van, mesteri a dramaturgia, egyenletes a színvonal. Nagyon tud történetet mesélni, pedig az alapanyaga olyan, amiről az olvasó azt gondolja: unásig ismerem ezt már. A regény azonban már megint nem unalmas, egy csöppet sem, és naná, hogy csupa újat mond.” (@abcug értékelése) Elbeszélőnk kitalált személy, Zazi, Lugosi titkára, akinek a nézőpontján keresztül ismerhetjük meg a magyar színészlegenda történetet. „Lugosi Béla nem egy könnyen kedvelhető ember volt, de, ahogy Zazi (…) mesél róla, hát, megszeretjük ezt a bohém ripacsot!” (@n értékelése)
„És máris megérkeztünk Gyurkovics Tamás talán kedvenc témájához: egyén (kisember) és hatalom, itt inkább „hatalmasság”, viszonyához, a szolgálat kényszerítő, sorsformáló erejéhez. (…) A szerzőt a két férfi kapcsolata érdekli, pontosabban a titkár viszonyulása főnökéhez, ha úgy tetszik, a rajongó viszonya az imádottjához. Azzal, hogy a szerelmes szerepét egy férfira osztja, Gyurkovics eléri, hogy nem egy banális, émelyítő, viszonzatlan szerelem történetét kapjuk, hiszen Zaziban minden érzékenysége és érzelmessége mellett ott a férfias tartás és büszkeség. (…) és ugyancsak miatta, érte még egy könnycseppet is elmorzsolhatunk a regény végén.” (@Kalmár_Melinda értékelése) LINK A zsűri készített egy beszélgetést is a könyvről, ezt itt megnézhetitek.
Márton László: A kárpótlás Márton László egy kisregénnyel kárpótolja az olvasót. „Por Zsolt története, azt hiszem, sokáig velem marad. Az általánosan elmondhatót ugyanis Márton László megfűszerezte egy csipet XXI. századdal is, és beemelte a transzgenerációs trauma magyarázó erejét az elbeszélésébe. Megmutatja a diszfunkcionális családok mindennapjait, és felrajzol egy lehetséges kiutat. (…) A kárpótlás valójában kétrétegű címadás: a fülszövegben említett, és a regény kerettörténetét adó bürokratikus eljáráson túl azt is végigélhetjük, hogyan kárpótolja Por Zsolt önmagát a felnőttek elrontotta, nyomasztó gyerekkorért.” (@AeS értékelése) A szöveg számtalan egyéni és kollektív traumát, tragédiát sűrít magába. „Amúgy meg ebben a rövid regényben kaphatsz egy (…) holocaustból induló, Rákosi- és Kádár-rezsimek által trenírozott magyar zsidóregényt, egy feszes, korrajzát tekintve abszolút hiteles, mégis fiktív emlékregényt, egy pattanásig feszült beteges traumaregényt, sőt egy élő karakterek által a múlt századi magyar történelem fejére olvasott frappáns vádiratot is, amely a végére leginkább életvesztési tanácsadásnak tűnhet kárpótlási tippek helyett.” (@gesztenye63 értékelése) Bár a téma terhes és nyomasztó, mégis szórakoztató, olvasmányos tud maradni a mű. „A bámulatos, hogy miközben tényleg annyira borzalmas ez az egész, hogy kinyílik a bicska az ember zsebében, hogy lehet mégis ennyire, hm, szórakoztató.” (@cseri értékelése) LINK „Ez a kötet jó példa arra, hogy egy komoly történelmi, társadalmi kérdéseket feszegető regény, hogy lehet mégis élvezetes olvasmány. Ez az elbeszélői hang ironikus távolságtartásával remekül bemutatja a kor minden tragikus jellemzőjét és egy különösen ellenszenves család tagjainak mindennapjait.” (@olvasóbarát értékelése)
Nádas Péter: Rémtörténetek A 2022-es év egyik legnagyobb meglepetése volt, hogy a 80 éves író három regénymonstrum és számtalan kispróza után szinte a semmiből rukkolt elő „első nagyregényével.” „A helyszín, amit a Rémtörténetekből megismerhetünk, egy Duna menti falu, amely évente párszor szigetfaluvá válik, világtól elszakított térré. Az időpont a múlt század hatvanas-hetvenes éveire tehető, arra a periódusra, amikor az állam már betette a lábát a valaha földi paradicsomot ígérő helyre. Paradicsom helyett azonban egy babonákba és előítéletekbe, tudatlanságba és nemtörődömségbe, gonoszságba és erőszakba kövesedett közösséget kapunk, amely örökre és sokadíziglen pecsételi meg azokat, akik normáitól eltérnek. Sokszoros kiszolgáltatottságba sodró, kegyetlen világ ez. (…) A regény a különböző nézőpontok és elbeszélői hangváltások hullámzása-hömpölygése, egymásba oldódása révén vizsgálja a sorsokat, az egyéni és közösségi tudat működését. A narratívában fel-felbukkanó többes számú elbeszélői hang görög tragédiák kórusaként szól arról, ahogy mink mindannyian látjuk a világot. A közösség értékrendje, nézőpontja, kollektív emlékezete szűri át az egyes szereplők rémtörténetét. Ebbe a hangba fonódik bele sorra a többi egyéni hang, sajátos, jellegzetes és hiteles regiszterben, igazi polifonikus narratívát eredményezve. Mesteri, ahogy ezt Nádas megoldja. Ahogy a különböző műfajokra és művekre való rájátszások is azok. Elsősorban az antik és keresztény mitológiai vonatkozásokat kedveltem. Olyan finoman és szervesen illeszkednek a különböző motívumok és utalások az elbeszélésbe, ahogy az csak kivételes műveknél szokott megtörténni. Így kell sablonokból remekművet komponálni.” (@eme értékelése) LINK Aki esetleg ódzkodik Nádas „regényszörnyeinek” elrettentő hosszúságától, annak mindenképpen ezzel a regénnyel érdemes kezdeni az ismerkedést.
Péntek Orsolya: Vénusz jegyében Péntek Orsolya Pécs városába invitálja a kedves olvasót. „Kétezer év sok-sok ismert és ismeretlen pécsi tüke, betelepülő és elszármazott lakójának története ez a regény, de a valódi főszereplő maga a város, ami éppolyan örök, mint Róma: folyton változik, formálódik, pár száz évente lerombolják, de mindig újraépül, feltámad hamvaiból, mint a főnixmadár. Római romok, török emlékek, reneszánsz művészek, barokk paloták, templomok és kertek árulkodnak a történelem elmúlt kétezer évéről. A többi csak mese, de jól megírt mese, szépirodalom, élvezet olvasni.” (@gidabetti értékelése) „Ez a regény tulajdonképpen egy lírai vallomás, óda a szerző szeretett városához, Pécshez, az egyetlenhez, ami a valódi otthont jelenti. (…) Pécs város krónikáját pedig keretbe foglalják a szerző személyes élményei. Kifinomult, érzékeny várostörténet ez, csupa szimbólum és költészet. Évszázadok, városok, nyelvek, emberek, harangok. Az egész forog. Légies és szinte megragadhatatlan, mint egy délszaki lepke januárban, a Zsolnay-negyedben.” (@szadrienn értékelése) „Péntek Orsolya nagy szeretettel írta meg ezt a könyvet. Nem mondanám, hogy könnyű olvasmány. Az írónőtől már megszokott barokkos körmondatokat most még egyfajta stílusjáték is színesíti: az ábrázolt kornak nemcsak a szóhasználatát, de írásművészetének stílusát is felcsillantja az egyes fejezetekben. Ugyanakkor az elmesélt történetek kifejezetten olvasmányossá teszik a regényt. Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem, egy olyan szót mondanék, mely elcsépeltsége miatt mára semmitmondó lett, és épp ezért nagyon csínján bánok a használatával, szóval azt mondanám, hogy Péntek Orsolya új műve egyszerűen szép.” (@Kalmár_Melinda értékelése)
Sándor Iván: Szakadékjátszma A 93 éves írónál nincs megállás. Kisregényéből árad a fiatalokat meghazudtoló életerő, lendület, és már dolgozik is következő regényén. @Kuszma így ír a regényről: „Három diák és egy tanár, no meg a történelem. Hetven év eseményei, morális döntéskényszerei vannak egymásra montírozva ebben a regényben, de olyan finoman, hogy a súlyát alig érezni – csak ha már letettük. 1944, 1956, 1980, 2021 – az évszám más, a helyzet ugyanaz. Dosztojevszkij módjára ingadozunk lázadás és hit között, óvnánk erkölcsi integritásunkat egy nálunk nagyobb, testetlen hatalomtól. Ha nekirontunk, betörik a fejünk. Ha lefekszünk neki, a lelkünk sínyli meg. A feketével játszunk, ellenfelünk lép a futóval, mi meg a bástyát toljuk előre. Abban bízunk: ki tudjuk hozni remire a partit. Ennél többet remélni botorság.”
Seres László: Láger sztornó Seres László kisregényében merészen és provokatívan nyúl a holokauszt témájához, többek között a fekete humor, az abszurd és a groteszk különböző vállfajait kihasználva. „Eredeti megoldás, hogy a főszereplő az alaptörténet szerint beköltözik egy felújítás alatt álló lágerbe, ahonnan már elment a többi látogató, és a helyszínt bejárva egyedül próbál szembenézni traumáival, amikről nem is tudható, hogy melyik közülük a saját, és melyik az örökségül kapott. Így, miközben elsősorban a jelenben járunk, a kulisszák segítségével mégis megelevenedik a múlt. (@szadrienn értékelése) „Már maga az alapszituáció és a helyszínválasztás is annyira abszurd, hogy önmagában ez is meghökkenti az egyszeri olvasót. Hát még az az önironikus elbeszélői hangnem, amelyet az író a felkavaró és provokatív kötethez választott. Mindezeknek köszönhetően egy egészen új perspektívából látunk rá a holokauszt kérdéskörére, amely számtalan további, válaszért kiáltó kérdést vethet fel bennünk, már ha eléggé nyitottak vagyunk rá.” (@Nikolett_Kapocsi értékelése) „A Seres által választott elbeszélői hang igazi telitalálat. Kellően ironikus és önironikus, és lehet, hogy néha ellentmond akár önmagának is, és lehet, hogy nem mindig fogunk egyetérteni vele, de mindenképpen egy olyan (…) kifacsart nézőponttal szolgál, amely új fénytörésbe helyezi a történteket, és továbbgondolásra készteti az olvasókat is. (….) Seres László provokatív debütáló kötete, a Láger sztornó a maga rövidségében is egy kimondottan kompakt alkotás, amely egyszerre hengerel le önironikus hangvételével, furcsa történetével, groteszk világával, illetve újszerű vagy újszerűen tálalt gondolatiságával. Aki ezek bármelyikére vevő, az nyugodtan vágjon bele, nem fogja megbánni. Számomra ez a kisregény az egyik legnagyobb idei meglepetés.” (@giggs85 értékelése)
Tóth Krisztina: A majom szeme Valószínűleg nagyon sokan várták Tóth Krisztina második regényét. Ezúttal a disztópia műfajával kísérletezett az írónő, amelyet erős társadalomkritikával fűszerezett meg. „A majom szeme az eddigi életmű egyik csúcsa, így mindenképpen olvasásra ajánlom ezt a disztópiába oltott társadalomkritikát, mely nem csak egy (vagy több) család történetét, de az emberi kapcsolatok bonyolultságát és a tömegmanipuláció működési mechanizmusát is tökéletesen képes bemutatni, mégpedig meglehetősen elgondolkodtató formában.” (@giggs85 értékelése) „A műnek számos rétege van, és valamennyi kényelmetlen. (…) A dermesztő légkör és a szinte kizárólag valamilyen visszataszító jellemvonást képviselő szereplők kicsinyes játszmái ellenére, vagy talán pont ezért, a regény mesteri és letehetetlen. Rövid jelenetei úgy állnak össze, mint egy kirakós éles peremű darabkái, és a feszültséget csak tovább fokozza, hogy nincs mindenre magyarázat és nem ér össze minden szál. Tökéletes az atmoszférateremtés, és a jelen és a jövő problémáira való jóslatszerű rálátás. Súlyos, nehéz, nyugtalanító, remek regény.” (@szadrienn értékelése) Erről a könyvről is készült egy beszélgetés, itt találjátok.
Visky András: Kitelepítés A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése Visky András első regénye volt, amely egy nem mindennapi családtörténetet mutat be a Gulagon. „A könyv gyönyörű. Lírai és drámai, humoros, gúnyos és ironikus, és méltó emléke mindazoknak, akiket ilyen-olyan okokból kidobott magából és megnyomorított a rendszer. Szabadvers, napló és nekrológ, néhol aforizmagyűjteménynek is elmenne, ám legtöbbször egy végtelen gondolatfolyamból tetszőlegesen kihalászott, se eleje-se vége gondolatgyűjtemény. A tartalma rettenetes. Rettenetes kívülállóként és rettenetes sokadik generációs traumahordozóként is.” (@fióka értékelése) @Csabi a szerelem és a női főszereplő perspektívájából közelíti meg a lágertörténetet. „Rég olvastam ilyen szép szerelmi történetet. (…) Kétségkívül, a könyv jelentős része Júlia és hét gyermeke lágerbeli történtét meséli el. (…) Júlia feltétlen szerelmét, mert a férj csak mint hiány jelenik meg ebben a történetben. (…) szerelme viszont egészen átszínezi ezt a komor képet. (…) Visky nem csak szerelmi történetet csinál a tragédiából, de a humorával sikerül olyan derűt sugározni, ami érezteti azt a lelki fölényt, amit a lágerbe vetett család képvisel a kínzóik fölött. (…) Azt találtam ki, hogy ez a regény valójában misztikus realizmus. (…) Visky regénye is ezt a misztikumot állítja szembe az istentelenséggel, amit kommunizmusnak neveznek. (…) A természetfeletti olyan természetessé válik ettől a természetestől elrugaszkodott világban, hogy teljesen belesimul a történetbe. (…) Emberi és isteni szeretet, ezekről szól ez a regény a gyűlölet helyett, példát mutatva egy gyűlölködésre berendezkedett társadalomnak, hogy ácsi, mit csináltok, térjetek már észhez.”
Zoltán Gábor: Levegőt venni Az Orgia szerzője novellagyűjteménnyel jelentkezett, amelyeket ez elmúlt bő 20 év terméséből válogatott össze, ráadásul retrospektív módon, így a legújabb szövegtől haladunk a legrégibb felé. „Az összes szöveget olvasva talán a legfurcsább az, hogy bár a nyelv szinte mindvégig ugyanaz a kimért, precíz és érzelemmentes, ami többek között az Orgiából is ismerős lehet, ám a hangvétel, a látás- és felépítésmód szinte mindig más és más, előre sosem kikövetkeztethető. Olvashatunk itt szinte kisregénybe hajló hosszú elbeszélést, csattanókra kihegyezett klasszikus novellákat, vagy rövid karcokat, ami persze nem is csoda, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez a kötet szinte pontosan két évtized írói anyagára nyújt betekintést.” (@giggs85 értékelése) „A könyvben feltűnik pár novella, ami már az Orgiát előlegezi, az időrend miatt ezek természetesen a vége felé vannak, és talán ezek is a legerősebb darabok, az emberi természet legsötétebb bugyrainak krónikái.” (@Csabi értékelése) „Aki fél Zoltán Gábor regényeinek témaválasztásaitól, mindenképpen ezzel a kötettel kezdje az íróval való ismerkedést. Zoltán Gábor tiszta, sallangoktól mentes, írói manipulációk nélküli prózával ajándékoz meg bennünket. Mélyen, magunk lelkében, a bennünk eldugott bűntudatokban visszhangzó novellákat olvashatunk.” (@montika értékelése)
Ők tehát a 2023-as Merítés-díj döntősei. És most rajtatok a sor, kedves Molyok, hogy kiválasszátok a 10 jelölt közül azt, akit a legérdemesebbnek találtok a KÖZÖNSÉGDÍJ elnyerésére.
Szavazni a következő linken tudtok, legkésőbb 2023. augusztus 26-án 20 óráig:
Ezzel párhuzamosan a zsűri is visszavonul, hogy eldöntse, kinek ítélje oda a Zsűri díját. A zsűri tagjai: @abcug, @AeS, @Csabi, @cseri, @eme, @fióka, @giggs85, @gesztenye63, @gidabetti, @Kuszma, @Kalmár_Melinda, @mbazsa, @montika, @n, @Nikolett_Kapocsi, @olvasóbarát, @ppeva, @szadrienn
Ha szeretnétek olvasásaitokért kitüntetést is kapni, a figyelmetekbe ajánlom még @olvasóbarát kihívását.
Remélem, sikerült felkeltenünk minél többetek figyelmét a kortárs magyar irodalom iránt. Jó olvasást, és szavazzatok!
Karcgazda: @mbazsa