Líra 2021 - A kimaradók II.

A líra kategória top 10 listájáról lemaradt verseskötetek második része következik, @virezma válogatásában.

Bertók László: Együtt forog Bertók László Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, költő. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Utolsó, befejezett kötete az Együtt forog, benne összesen 243 darab firkával. Főbb témái a betegség, az öregség, a közérzet. A kötetre jellemző tömörséggel jellemezte @LuPuS_007: Minimalista, kétsorokban rendezett, ember halandóságát összefoglaló firkák.

Kivétel

Egyszer a színpadon letolta nadrágját, s láss csodát, azóta jobb költőnek tartják.

Szikra

Ha tetteid a végtelenhez méred, vállalnod kell a csökkent minőséget.

Borsik Miklós: Átoknaptár Borsik Miklós elsőkönyvesként szerepel a listán, azonban a neve ismerősen csenghet, ugyanis 2014-től 2018-ig a József Attila Kör köteteit (JAK-füzetek) szerkesztette Balajthy Ágnessel. Nem könnyű értelmezni a szövegeit, de @balagesh megkísérelte: Van itt egy költő, akinek értetlensége csodálkozásba vagy undorba fut ki. De csak úgy szoszó. Mértékkel. Ernyedtre bambulja magát. (…) Közben azért bravúrosan lő egy-egy képet, de aztán mintha észre se venné a nagy pillanatot, már vánszorog is tovább.

XII.

Túl az ablakon, menetiránnyal szemben, mintha szarni rohanna minden. Ha célba ér, kiderül, hogy nem megy. Benn csak a függönyök szaladnak, aztán a cseppek egy kalauz viaszfején. Meggyújtok rajta egy tincset, és ölelem, mint a gyertyát a fém.

Kállay Kotász Zoltán: Társasutazás Közép-Mámor földjére A 2020-as mezőnyben szerepelt már haiku, firka, és most itt egy újabb fogalom, az álhaiku. Egy évvel ezelőtt ugyanebben a műfajban, Káosz tejszínhabbal című kötetével Kállay Kotász Zoltán felkerült a Merítés-díj líra zsűrijének tízes listájára, idén egy hajszállal lemaradt. @_natalie_néven_ így értékelte: 22:00 és 23:30 között valami elveszett. Talán mondhatatlan, vagy nem leképezhető, esetleg másképp követi saját ritmusát az idő kockakövein kopogva. Egyébként K. K. Z. természete közeli. Léptei kényelmes konoksága lelassíthatja azt, aki hajlandó vele rácsodálkozni a cseppre a fűszál élén, amiben tükröződik hangyányit a világ(a).

Talán pirkadat, talán alkonyat. Annyi biztos: ragyogás.

Fejem felett fa, lábam előtt út Elágazunk.

Júdáspénzek közt fénylő telihold – minden ki lett fizetve?

Poós Zoltán: A felhő, amelyről nem tudott az ég Poós Zoltán néhány éve Étvágy az imákra című regényével versenyzett a Merítés-díj széppróza kategóriában, most egy újabb furcsa címmel került a látókörünkbe. @gabona értékelését olvashatjátok: Poós Zoltánt eddig csak könnyűzene-szakértői oldaláról ismertem, pedig ahogy látom, költőként (és egyben íróként is) már közel harminc éve aktív, ami azért nem semmi, és talán nem is véletlenül ennyire jók ezek a versek, ebben az elegáns, kompakt kötetben. (A borító elsőre megvett, ahogy a cím is egyébként.) Mert hogy jók, ehhez nem férhet semmi kétség: erős atmoszférát teremt, szinte kisujjból rázza a sokkoló képeket és a gördülékeny formákat, pillanatig sem érezni rajta a görcsös erőlködést, ha még jobban ismerném a költeményeit, akár igazi profinak is mondanám, akármennyire is ódzkodom a nagy szavakkal való dobálózástól… …viszont nem nagyon szeretnék vendég lenni a fejében, miközben ilyeneket ír. (Nagyon tud valamit, az biztos. Egyelőre nem jöttem rá a receptben lévő extra fűszerre, de kapiskálom és ízlik.) Ahogy egyik költemény szereplője, narrátora, helyszíne, eseménye sem lennék szívesen, nekem ezekhez nincs elég erős lélekjelenlétem, azt viszont mindenképpen elismerem, hogy kellemes meglepetés (másképpen "pozitív csalódás") volt őt erről az oldaláról is megismerni.

A végtelen

Sosem láttál szarvast azon a gyepen, de egyszer csak kidugta fejét a száraz fűből. Lefotóztad. Szinte tél volt, már kifáradt a táj. Minden olyan megfontolt lett, hogy azt hitted, kihunytak a véletlenek.

A vizek már fél ötkor sötétek, és hajnalig ugyanazt tükrözik. Tél szunnyad a gyökerekben. Felettük a táj, mely a halandót övezi. A gyökerek a táj láthatatlan részei. A szél csak ott fúj, ahol a fák állnak. És ott egy szarvas is. Tudja, hogy másnap karambolozol.

Pár nap múlva letöltötted a képet. Ezeket láttad a szarvas szemében : a tenger otthonos hullámverését, az ösvény repedéseinek pompáját, majd a rádió leadjét. Aztán a semmiből feltűnő terepjáró kristályszerű lámpafényét, és még valami üzenetet is : Aki hozzáér a végtelenhez az minden porszemen osztozik az égiekkel.

Markó Béla: Egy mondat a szabadságról Markó Béla költő, író, szerkesztő, politikus. Számos verseskönyve, esszékötete, gyermekkönyve jelent meg, írt magyar tankönyvet, fordított románból verset, drámát. Verseskötetei jelentek meg angol, francia és román fordításban. Legújabb kötetét @_natalie_néven_ ajánlja: Szerettem a töprengéseiben magában, megülni mint egy magban. Almamag, mondtam. Én, aki láttam az almavirágot esőben meghajlani, szélben remegve remélni. Oda kéretőztem, ahová a versek, tiszta lapok peremére, hogy meglessem, milyen kép rejtőzik a kettévágott mákszemben, kinek az arca, hogy megtudjam, mit üzen Isten, amikor önti ránk a fényt. Szerettem a hangjai sok színét. A szabadot és a rímekbe zártat. Szerettem az egyre mélyülő csendjeit. Szerettem az Anna-verseket, mert azokból hallottam ki leginkább az ember hangját. M. B. költészete, vagy legalábbis a kötet versei előhúztak belőlem valamit, amit nagyon régen éreztem utoljára, vagy talán így még soha, hívjuk talán a tiszta hang tiszteletének.

HÁZSONGÁRDI KALAUZ

Világításkor átfordul a menny. Lángoló szirmok a lábunk alatt. Körös-körül már minden temető. Nincs temetkezés, csak rátemetkezés. Nőnek lefelé nekropoliszok. Fejre állított felhőkarcolók. Zsong a Házsongárd. Sok csontváz-darázs. Feküdtek itt már valakik. Utána ismét valakik. Akik nem itt, azok is itt. Magyarok, magyarok, magyarok. Majd egyre többen mások is. Rétegelt halál mindenütt. Kilátni sehogy sem lehet. Egyik nyomja a másikat. Nem temet, hanem rátemet. Nem temetkezik, csak rátemetkezik. Halálának is célja van. Azt is mondhatnám, értelmes halál. Nem ápol, hanem eltakar. Élünk, mert emlékezünk. Már útközben is könnyezünk. A tegnap csupa ismerős. Megválik, hogy holnap mi lesz. Nincsen írás a koponyán. Hogy mit beszélt, miről beszélt. Valahogy mégiscsak beszélt. Ki tudja, honnan jön a fű. Ember volt itt minden fűszál. Nem látszik rajta, hogy ki volt. Lehetett férfi, nő vagy gyermek is. Az is lehet, hogy körbejárt. Magyar is volt már, majd román. Ki tudja, hova sietünk. Miért van ez a hegymenet? Mindenki megkapaszkodik. Előbb-utóbb a csúcsra ér. Gyertyát gyújt, sír, silabizál. Megkönnyebbülten leereszkedik. Mélységes mélyben napsütés. Helikopter-leszálló is talán. Valakire majd rátemetkezünk. Valaki egyszer ránk temetkezik. Holtunkban folyton fojtogat. Ki fent van, az van legalul. Idelent virág kapható. Minden temető kaptató. Elfogy a betű felfelé. Más nevek, más nyelv, másféle kő. Néhány évre még kibérelhető.

– Köszönjük a figyelmet, holnap jelentkezünk a top 10-es listával!

A zsűri tagjai: @balagesh, @deaxx, @gabona, @Juci, @Jucundus, @lencsemate, @Littlewood, @LuPuS_007, @lzoltán, @_natalie_néven_, @sokaired, @theodora, @Véda, @virezma

Karcgazda: @virezma