Líra 2021 - Top 10 és közönségszavazás

A Merítés-díj tízes listája a 2020-ban megjelent magyar verseskönyvekből.

Villányi László: Mindenek előtt Mindenek előtt szeretném bemutatni Villányi László kötetét, mondhatni @deaxx ex machina: Nagyon gyakran találkozunk visszatérő, átírt, újraírt, újraértelmezett mondatokkal, és nehéz az egy-egy verscím alá sorolt mondatokat a többi verstől, a többi (hasonló) sortól elválasztani. Szóval megtanultam az egyes mondatokban olvadozni, ízlelgetni őket – milyen jó is nekem, hogy át tudom élni ezeket az apró momentumokat, mégha könyvlapokon is. (…) Nagy bravúr, hogy nem esik le elsőre, hogy mire megy ki a játék, szépen kivár a kötet, jól vezet az orromnál fogva.

Húzza az időt. Vonszolódik.

Házat nem építettem, legfeljebb az ablakból kiszűrődő fény otthonosságát sikerült megtalálnom.

Fölveti fejét a lány, hogy tavaszig szálljon hosszú haja, pontosan tudja: jól áll neki a biciklizés.

Gondosan borotválkozom, mintha óvnom kellene valaki finom bőrét.

A hajnali tücsökciripelésbe fut a vonat.

Sirokai Mátyás: Lomboldal A „nagy öreg” után következzék egy „beat”, az ütős hangszerekben is jártas Sirokai Mátyás személyében. Egy valami biztosan közös bennük: mindketten saját nyelvet teremtenek. @Véda így látta a kötetet: Magával ragadó és egészen meditatív. Az elragadtatott tudatállapotnak az a terméke, melyben az érzéki észlelések szabadságérzetet és szerethetőséget sugároznak. @Juci szerint: Arról a kísérletről szólnak ezek a versek, hogy az emberi tudat valahogy egyesítse magát a növényi tudattal, vagy legalábbis tanuljon tőle, hozzálassuljon, megtanulja a növény szemével látni a világot. Az első két ciklus hangvétele tényleg meditatív, zen, meg minden jelző igaz rá, amit más értékelők leírtak. A módszer elsősorban a fára mászás, fejjel lefelé csimpaszkodás, négykézláb járás, fejenállás, szóval a gyermeki/állati mozgások utánzása. És úgy tűnik, ez mind működik, legalábbis ezt tükrözik a versek, és el is hiszem nekik.

oda, ahol ezt írom, senki nem léphet be oda bárkit magammal vihetek ott sosem vagyok egyedül onnan néha elmenekülnék onnan csak a testemen át ott leereszkedem egy fa törzsén ott egy majommal osztozkodom ott az idegpályák lombkoronái között járok ott hallgatni tanulok ott valami sötétnek és nagynak a partján fekszem ott az egykori tenger emelkedik és süllyed bennem ott a földnek vetem a hátam.

Szalai Zsolt: Gyökeres ház Maradva a növényeknél, Szalai Zsolt visszatért a gyökerekhez, minden értelemben. A kötet középpontjában egy ház, egy falu áll; történelem, törmelék. @_natalie_néven_ így írt róla: belegabalyodtam a verandán fodrozódó zöld szalagba, aztán kiszédültem a hátsó kertbe mégis, de nem mindig voltam közben jó figyelő, és olykor talán el is vesztem a részletekben. mondhatom, egészen apró, finom redőkbe préselődtem, s azok a foszlányok rakódtak rám zuzmósan, amik talán nem mindig kéretőztek a lényeges dolgok közelébe. talán ezért nem is tudok az egészről mondani mit, de vannak benne részletek, amik magukat mondják akkor is, ha mondani róluk bármi mást hiábavaló magyarázkodás lehetne:

Ők elmennek, én ide jövök (részlet)

Az idők súlya és a költöztetőautók alatt beroppant járdák ismeretlen repedéseiben megint elrendeződik a kavicstörmelék, és feltöretnek a gyomok.

Pottyannak a diók, a sorfákat már megmetszették, a földek is rendezve, felszántva némelyütt. De a meggyütt az elmenőre gondol, a ház előtt többé meg nem állóra – és a borvirágos jókedv után jégvirágszirmokra szakad a lélek, szíven üt, nem kattog tovább a falióra.

Kállay Eszter: Kéz a levegőben A zsűrizés egyik legjobb része, amikor az ember a kezébe veszi egy pályakezdő költő könyvét, és elkapja valami megmagyarázhatatlan „kell még” érzés, ami aztán a végéhez érve sem ereszti. Többen ezt éreztük Kállay Eszter kapcsán. @gabona így fogalmazta meg a hatást: Nagyon sok kortárs kötet megfordul mostanában a kezeim között, több most induló költőé is a régi motorosok mellett, de eddig Eszteré volt az egyetlen, amire felületesen átfutva is azt mondtam, hogy megér egy komolyabb próbát, úgyhogy hagytam, hogy vigyen magával és szinte egy levegővel (tudom, ez nagyon rossz volt) olvastam végig verseit. És írtam le ezt a mondatot. Nagyon jól ír – gyenge darabja nincs is a kötetnek –, ráadásul szerteágazó témákban – megjelenik például a maszkviselés is vagy éppen a taxiban utazás, ahogy az egy versben megjelenhet –, ezekkel a versekkel pedig rávett arra, hogy ezentúl kövessem a pályáját. @theodora olvasata: Az idei megjelenések között szemezgetve nyúltam rá erre a kötetre – Kállay Eszter első kötete, akitől biztosan szeretnék még olvasni (és ezt a kötetet is majd újra). Olyan témákról, helyzetekről ír amiket közel éreztem magamhoz: egyrészt a női létből fakadó élethelyzetek, másrészt életkori és gondolkodásmódbeli hasonlóságaink miatt. Megjelenik a gyász is, idegenségérzet külföldön, de mindennapi helyzetek is, amikkel az olvasók többsége könnyen azonosul.

humor

nincs humora, mondják a pultnál ülő vének, hajlik egymásra ezerrétegű bőrük, a poharak kerek nyomait ujjukkal kenik el, jósolnak belőlük. nincs humorod, pedig milyen fiatal vagy, mondja a francia törzsvendég, akivel kedvesnek kell lenni, sokat rendel, azt hittem, idősebb vagy, legalább huszonnégy, és milyen jól beszélsz idegennyelveket. komoly lány vagy, jelenti ki büszkén, jól ismer, hiszen minden este lát.

megrándul a szám sarka, próbálok visszaemlékezni egy igeragozásra, ha humorom nincs, legalább legyek hibátlan, a kiejtésre is jobban koncentrálok. engedd el magad, mondják a többiek, mikor műszak után hajnali háromkor ülünk le inni. a négyszögletű asztalok és a merev támlájú székek hegyesszögei pont úgy szorítanak be, hogy nem marad választásom: jól kell éreznem magam. idegen nyelveket kell magamon éreznem. idegen nyelveken is a humort tanulom meg utoljára.

Grecsó Krisztián: Magamról többet Grecsó Krisztiánt nem kell bemutatni. Szinte minden évben új könyve jelenik meg, 2017-ben a széppróza kategóriában a közönség szavazatai alapján nyerte el a Merítés-díjat Jelmezbál című regényével. Hosszú idő után jelentkezett újra versekkel, és ezzel sikerült alaposan felborzolni a kedélyeket. @Juci az intertextualitást emelte ki: Egészen tisztességes versek lennének ezek, a kötet íve, szerkesztettsége mindenképpen nagyon rendben van – de ahol beúszik egy ismerős verssor, ott nagyon hamar rájön az olvasó, mennyire más poétikai minőség az, amit kölcsönvett, és mennyire lóg rajta a kabát. @gabona a személyességét ragadta meg: Nehéz ügy ez egyébként, mert olyan mély és végtelenül személyes, hogy már-már szellemi sztriptíznek is elmenne, a testünk ilyen szintű áruba bocsátását pedig nem tisztem sem méltatni, sem pedig elítélni. Nyilván meg kellett ismernünk valamikor és valahogyan ezt az oldalát is, én viszont továbbra is jobban szeretem azt a csibészes rock and roll-arcot aki legszívesebben minden útjába kerülő nőt helyből és nekifutásból is egyszerre levarrna. Pedig mindkettő Krisztiáné, aki nyilván remek költő (mert tényleg az és ezt sokszorosan is bizonyítja itt), de nem szeretném, ha mindig az jutna eszembe a verseiről, hogy eret vágnék az olvasásuk közben. Szép és jó, hogy ezüsttálcán tárja elénk a szívét, de maradjon az inkább a szakadt bevásárlószatyorban, aztán majd találkozunk a következő regény avagy novelláskötet apropóján. Egy sztorim biztosan lesz neki.

Magánapokrif (részlet)

Tanulság-e, hogy semmi sincs magától, Bölcsebb-e, ki magáért sem terhes, Milyen fény pislákol a szív akolmély verméből, Ha az ember már volt Istennel vemhes. Lehet-e a fájdalom belátás, alázattá lesz-e mennyiség, Megváltozik-e, mi magától lett azzá – És mikortól kétség, mi sosem volt bizonyosság –, Hogy ami kint, az bent is ég.

Terék Anna: Háttal a napnak Grecsóéhoz hasonlóan Terék Anna kötete is mélyre megy. Minél érzékletesebben tárja fel a történteket, annál kellemetlenebb olvasni. @Juci így vázolta fel az alaphelyzetet: Egy nő találkozik egy férfival a Moszkva téren, valahova mennek együtt, és közben mesélni kezdi a gyerekkorát, az apját, a félelmeit, fájdalmait. Csak uramnak szólítja, és ebben van valami olyan megalázkodás, ami az egész találkozás tranzakciós jellegére enged következtetni (ugyanakkor a magánbeszéd mintha néha fohászba váltana át, és a versek megszólítottja talán nem is mindig olyan egyértelmű). Egyfajta női szemszögű Perdita-ciklusnak tűnik tehát először a szöveg, az ember fejében hamar összeáll a kép, hogy a pozitív apakép hiánya meg a bántalmazás hova tud juttatni egy nőt. @_natalie_néven_ szerint: Először úgy éreztem, helyettem mondja, aztán, hogy velem. Nem tudom, kinek mondta, de én meghallottam. Nem biztos, hogy mindent értettem, de rá figyeltem. Ez a kötet a gyászmunka része lett. Részletgazdag, tűpontos, kíméletlenül őszinte. Rendkívüli költői nyelvvel megáldott. A legjobbak közül való. Nem hiszem, hogy tévedek. @balagesh pedig egészen új megközelítést dobott be: Hernádi Judit. Azt szeretném, hogy Hernádi Judit előadja ezt a kötetet. Mert ez olyan kötet, hogy elő lehet adni, ő meg olyan színésznő, aki ezt elő tudná adni. (…) Hernádi Judit pedig azért, mert az ő előadásmódjában van meg a két véglet: a csábító, közelengedő, illetve a sértődötten elhajoló vagy néha egyenesen kézzel ellökő. A két véglet, amelyek ugyan elkülönülnek, ám folyamatosan átúsznak egymásba. Mindig megvan a meghittben is a visszahúzott karmok fenyegetése, de a bántásban is a bújásvágy dorombolása. Vad és csábító, de megszerezhetetlen. Olyan, akinek esélye sincs bármilyen traumát nem tovább súlyosbítani.

Ólom (részlet)

Vékony az ég, uram, átlátszik rajta a jóisten. Nem nevet, nem lát engem, de egyre csak magára mutat.

Tudja, hordozom magát is itt a mellkasomban. Néha, mint ólom, húz lefelé. Földig érnek a vágyak, kilóg belőlem mindegyik.

Nem tudom, hány lépés választ el két embert végleg egymástól, vagy hogy mennyi ideig tart pontosan, míg a szív elengedi a megszokásokat. Ólommal van tele a tüdőm, uram. Húz lefelé, a víz alatt tart.

Tudja, az a jó az életben, hogy egy nap vége lesz. Egy nap majd meg fogok halni, és mintha itt se lettem volna, a testem helyére visszaül a levegő, visszaadom a teret, amit ezzel a szomorú testtel kiszorítok folyton.

Erdős Virág: Hősöm Ha Erdős Virág kiad valamit – legyen az naptár vagy füveskönyv –, biztosan felkapjuk a fejünket mi, versbolondok. Más kérdés, hogy mennyire tetszik, amit csinál: ha ugyanazt, amit eddig, akkor az jó, vagy nem? A fényképeinek van-e hozzáadott értéke a szövegekhez? @lzoltán szerint: A téma, a feldolgozásra ítélt ötlet jó, kis kitekintés a biztonságos(nak vélt) hétköznapokból, de a megvalósítás egy-két verset leszámítva, felejthető. Nem is a drámai(bb) hangvételt hiányolom, inkább a képek_et, itt a_ képek kidolgozottsága fércelt montázs, egy hímzett szemfedő helyett. @deaxx így látta: Első Erdős Virág-kötetem – és összességében jó benyomással csuktam be. A fotók nagyon szépen kiegészítik a verseket. (…) Erős kötet. Ami pedig a mondanivalót illeti – megéreztem az emberit mögötte, belelestem az életkörülményekbe, olvastam a sorok között is, nem tudom, mi lesz (végül) a Hős utca sorsa, de jó, hogy lett róla kötet, és hogy ilyen szép kötet lett róla.

ki tolta el

ezt a világ kezdetétől pusztulásra ítélt házat ezt a para jelenséget amire nincs magyarázat ezt a kordon- szalagokkal körbepántlikázott utcát ezt a mozgó lépcsőt arany kaput amin sose jutsz át ezt az örök revízió alatt álló random tájat ezt a szaros nyalókával beetetett éhes szájat ezt a síró hanggal égő legkisebb is számít- zacsit ezt a szénné fegyelmezett tesco-bevásárlókocsit – roskadásig tele sittel

Azt mondják, te. de ne hidd el

Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok Grecsó Krisztiánhoz hasonlóan Krusovszky Dénes is büszkélkedhet már egy Merítés-díjjal, melyet Akik már nem leszünk sosem című regényéért ítélte oda a közönség 2019-ben. Új kötetét olvasva @_natalie_néven_ előtt egy kép jelent meg: Végig az az érzésem, hogy valahol egy ember áll valami domb tetején. Hajnalodik. Selyemköd libeg, eltakar valamit a tájból. Semmi sem mozdul. Várakozás finom illata keveredik a verejték szagával. Talán ma megpillantja. Ezért mászta meg ezt a dombot még éjjel, vállán a mázsás súlyú csillagokkal. Emléke van róla, tehát létezik. De így, ahogyan ő látta, nem látta senki más. @gabona így írt róla: Mindig becsültem a verseskötetek szerkesztettségét, ez pedig most sincs máshogy, különösen, hogy az első és harmadik ciklusokban tömörülő költemények hol könnyedebb, hol könyörtelenebb módon, de mindenképpen kiszakítanak egy darabot az emberből, így a viszonyok továbbra is áttetszőek maradnak, mi viszont számtalan mélyre hatoló élménnyel többek leszünk, miközben küszöbön az összeomlás, kopog a világvége, a szemetet pedig továbbra sem vitte le senki.

Szakadni kezdett

Éppen, amikor hazaértem, szakadni kezdett, de így mintha meg sem történt volna, muszáj volt visszamennem ázni egy kicsit.

Minótaurusz (részlet)

Egy idegen állat vár rám odabent, és ez az állat én vagyok, hiszen vele együtt kell bőgnöm ilyenkor, csapzottan és zihálva őt kell túlordítanom, különben sohasem lesz vége.

Meliorisz Béla: Vagyunk örökké Szégyen vagy sem, Meliorisz Béla-ról most hallottam először (@virezma), és erre az sem lehet mentség, hogy másfél évtized hallgatás után, hetvenedik születésnapja alkalmából jelentkezett új könyvvel. Győrben született, Pécsett él, 2010-ben Makárhegyi versek című művét választották a legszebb pécsi költeménynek. @balagesh így látta a kötetet: Meliorisz Béla a létezés univerzumában a pörgési sugár egészen külső pontjára kerül. Motivációk nélkül viszi még a tömegvonzás, de szándék és érdek már nem határozza őt meg. Ez egészen közel hozta ezt a kötetet hozzám. Csordás Gábor mint szerkesztő annyit megtett értünk, hogy kötetté tette a versek halmazát. A lehető legminimálisabb mértékben gravitálta egymáshoz a szövegeket. Nekem tetszik, hogy egy-egy verskezdetnek, témának, szófordulatnak újra nekifuthatunk. Hogy a versek egészsége, jelentősége is megkérdőjelezhető. Egy-egy sor, hanghatás, képrészlet ivódott belém (ahogy az köteteknél többször megtörtént). Nem az egyes húzóversek ereje emeli meg a kötetet (hiszen egyáltalán nem biztos, hogy vannak ilyenek), hanem a szuggesztív részletek révén képzelhető el egy emberi élethelyzetet.

Kimerülten

mielőtt végleg elveszünk a jövőben bíbelődünk még a félig üresen maradt lapokkal az idő színei után kutatunk s igyekszünk elképzelni a madárrajok útját mára már sok minden kimondhatatlan bár tudomásul véve a hiányokat soha nem féltünk túlmenni a határokon ha kellett úgy buktunk föl a víz alól mintha semmi sem történt volna vagy nézelődtünk ahogy érdeklődő vendégek teszik szabadon döntve aztán miről feledkezzünk meg szerettük ha találgatásokra adhattunk okot és ez most is így van

a ködben derengő sziklás part fölött kimerülten állnak a fák hosszú volt a nyár

Szlukovényi Katalin: Álomkonyha Aki olvasta a beharangozó karcokat, annak feltűnhetett, hogy egyetlen nő sem szerepelt benne. Bár ebben nem volt tudatosság, az utolsó karc végére érve már le merem írni: nagyon örülök, hogy ilyen sok nő bekerült a tízes listára. Noha egymástól nagyon eltérő hangon szólnak, meghallottuk őket, és bizony felkaptuk a fejünket. @Juci kitörő örömmel fogadta a kötetet: Végre valaki megénekelte a negyvenes olvasószerkesztő/fordító/tanár családanyákat :D De tényleg, szinte minden életélményem közös Szlukovényivel (költő mondjuk nem vagyok), ami önmagában kevés lenne ahhoz, hogy szeressem ezt a kötetet, de a hangja is megtalál, ez a tárgyilagos, kicsit fanyar, a megfelelő helyen trágár, lobogáson és csalódáson túli, felnőtt női hang. (…) Bírom. @balagesh szokásához híven popkulturális kontextusba emelte: Van az a jelenet, amikor Bridget Jones a thaiföldi börtönben kezdené felmondani a lelki ügyeit, ám rájön, hogy kapcsolati problémáinak léptéke nem ér fel társai nagyságrendjéhez. A jólétiségből kiragadva ugyanúgy súlytalanná válnak körülállásaink, ahogy a gyerekek ebédmaradékhagyási szokásaira sincs gyakorlati kihatása az éhezők végtelen tömegeinek. Minden csak helyben érvényes, ám ettől még a felnőtt, etikus embert zavarja a világismeret, meg a gondolat, hogy lyuk van a fenekén, aztán mégse örül. Szlukovényi bátorsága ezzel a háttérrel mérhető. Igenis ki mer állni, hogy a kis kerek életem körvonala megfelelő nagyítás mellett göcsörtös. Sőt továbbmegy: hogy ez még mindig nem jelent boldogtalanságot. Vagy ahogy a gyermekáldás utáni bölcsesség jön: kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Hiába tehát, ha van család, van lakás, van hivatás és van haza, attól még azért mindegyikkel lehetnek gondok, amik itt és most igazán nem söpörhetők félre, mert attól bizony csak megnőnének. Akár olyan nagyra, hogy Thaiföldön is elpanaszolhassuk.

40

Arcomba világít a hétfő: ráncok, a szem alatt táska. A szobamélyi sötétből a meghitt test szuszogása.

Tükörarc, ablaknyi város nem maga szabta keretben. A reggel hidege átmos. Nincs már hova sietnem.

---

Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

A zsűri tagjai: @balagesh, @deaxx, @gabona, @Juci, @Jucundus, @lencsemate, @Littlewood, @LuPuS_007, @lzoltán, @_natalie_néven_, @sokaired, @theodora, @Véda, @virezma

Karcgazda: @virezma

---

A top 10 kihirdetésével párhuzamosan elindul a közönségszavazás is a Merítés-díj líra kategóriájának 2021-es közönségdíjáért. Olvassatok sok verset, és szavazzatok a kedvenc verseskötetetekre a listáról,

legkésőbb október 4-ig!