Nincs könnyű helyzetben a zsűri, amikor népszerű és elismert szerzők kötetét kell megítélnie. Sokszor egy-egy személyes kedvenc legújabb munkájáról kell kimondani, hogy ez most sajnos nem talált meg. Szubjektív élményről lévén szó, könnyen lehet, hogy a hiba a zsűri készülékében van. Fontosnak tartom, hogy ezeket a véleményeket is vállaljuk fel, már csak azért is, mert így még lehet egy kicsit találgatni a nagy bejelentés előtt, hogy vajon hogyan alakul a legjobb tíz listája.
Simon Márton: Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni Simon Márton jó tíz éve jelen van az irodalmi életben, és mindig is megosztó szerzőnek számított. Legújabb kötete „95. legjobb vers könyv a molyok értékelése alapján”. Rengetegen értékelték, kapott hideget-meleget ugyanúgy, ahogyan a zsűritagoktól is.
@deaxx véleménye: Vallomás: amikor olyan távolról kapcsolódik egy darab meg egy darab meg még egy darab, hogy még csak távolról sem tudok asszociálni, még csak egy kvázikapcsolat sem sikerül, amikor felőlem a lap alján is véget érhetne egy vers, pedig még folytatódik a következő oldalon, csak észre se venném, mert annyira távoli ebben az egészben minden – na, engem akkor veszít el a kortárs líra.
Tóth Krisztina: Bálnadal Tóth Krisztina. Három évtizedes pályafutás. Napestig sorolhatnánk a díjait, elismeréseit. Világadapter című kötete a 2016-os Merítés-díjra jelöltek között egy hajszállal maradt le Varró Dani mögött. Most ő sem került be a legjobb tíz közé.
@theodora értékelése: Tóth Krisztina évek óta biztos pont az olvasmánylistámon – főleg a novelláit szeretem, de a verseivel is próbálkoztam már (Világadapter). A Bálnadalra is nagyon kíváncsi voltam, bár eléggé megosztó kötet lett a molyos értékelések alapján. Együltő helyemben elolvastam, fél óra múlva még egyszer a buszon.
Hétköznapi pillanatok, sötét hangulat, haikuk és 'terek' jelennek meg a kötetben. Nagyon szeretem benne, hogy a verseiben (is) történeteket mond el – elkapott pillanatokat, érzelmeket, helyzeteket mutat be.
Závada Péter: Gondoskodás Mióta Merítés-díj létezik, szinte minden évben számolni kell egy Závadával: hol Péterrel, hol Pállal. Viccet félretéve, azok közé a (volt?) bölcsészlányok közé tartozom, akik a jó pár kiadást megért, Ahol megszakad című kötet megjelenésének idején szinte szerelmesek voltak a költőbe (már aki nem egy másik, itt felsorolt irodalmi alakért volt oda), rendszeresen slam poetry estekre jártak stb. Mára eljutottam (eljutottunk?) egy olyan fázisba, hogy nem feltétlenül értem őt.
@deaxx így írt róla: Nem sikerült megszeretnem Závadát, bár ez a kötete jobban tetszett, mint a korábban olvasott Mész. Pedig annyira jól indul, annyira benne volt a potenciál (és olyan előítéletesen kezdtem neki, aztán nesze nekem!) A kötet első ciklusának, a Gótikának a versei teljesen elvarázsoltak. Mindegyik versnek megvan a saját kis hangulata, de egy egészet alkotnak a cikluson belül is. Aztán… a kötet végén a prózavers, az is egy zsenialitás, ami még hetekkel az olvasás után is fel-felvillan az emlékezetemben. Kreatív és elgondolkodtató, nagyon tetszik az allegória. De a többi vers távol maradt tőlem, mást nem is tudok írni… Tud ez a Závada, talán csak nekem van bajom a verseivel…
Schein Gábor: Ó, rinocérosz Schein Gábor Ó, rinocérosza mellett mi sem mehetünk el szó nélkül (lévén egy egytonnás állat). Három verses regény is szerepelt az idei mezőnyben, ezzel sikerült némi fejtörést okozni a zsűrinek, hogy széppróza vagy líra kategóriában (avagy mindkettőben?) szemlézzük őket. Schein sötét egyetemi folyosók rémalakjaként él a fejemben, magam sem gondoltam volna, hogy egyszer kézbe veszem (ha virtuálisan is) a kötetét, azt meg pláne nem, hogy szórakoztatónak fogom találni. Ugyanakkor bizonyos szövegei inkább nyugtalanítóak.
@balagesh szavait idézem: Nem tudom, bárki le merte-e írni a szimbólum szót. Nehéz utána elhatárolódni a századfordulós szimbolizmustól, és felsorolni az évezredkezdő szimbolizmus jellemzőit. Pedig a képi gondolkodás brutálisan hat a szövegekre, és talán Schein kötetének is ez a gyengéje: a rínó eltapossa azt a sok finomságot, amire az alkotó képes. Igen, ez a rínó beszabadul a porcelánboltba, és a legfinomabb szándékai is katasztrófához vezetnek – és visszahatnak rá, mint olyanra, akit a méretei tesznek a legkiszolgáltottabbá. Ezt a jó sokfelől (mindenfelől) látszó lényt túl könnyű fellelni (mindent lehet annak nézni), és Schein ezzel sokszor meg is elégszik. A „jé egy itt és jé egy ott”-on nem mindig túllépő tartalom mellett a másik baj az említett, de ki nem fejtett trappolás. A képek erejével nem tud mit kezdeni a szöveg. Egy rínó megidézésének nincsenek finom következményei. Ott van ez a tonnányi lény, és az emberi gondok arányai csak kávéscsészék vagy jobb esetben ellenállóbb gombolyagok léptékében vannak jelen. Ezek a végletek nem fértek meg az én fejemben, így hiába olvastam hosszasan, csak akkor tudtam élvezni a verseket, ha tizedére kicsinyítettem a még úgyis túlságosan nagy dínót.
Juhász Tibor: Amire telik Juhász Tibor a Merítés-díj líra kategóriájának első évadában Ez nem az a környék című könyvével indult a versenyben. A Scolarnál megjelent legújabb kötete nem sokkal maradt le a tízes listáról.
@gályanapló így írt róla: A kötetet egy dokukötetnek tartom. Külső nézőpontból járunk végig helyeket, narrálódik az eltűnés, pusztulás, az egykor volt. A legnagyobb problémám a kötettel, hogy szerintem ehhez az ismert és tudott „dologhoz” nem tesz hozzá sokat. Ráadásul azt érzem végig, hogy a nyomor, pusztulás eltűnés valahogy egy k*rv* rossz dolog. Az persze, de egyrészt ez az én nézőpontom (és a könyvé), másrészt nem pont az lenne az érdekes, ha mindez valahogy vonzana, ha látnám, hogy a pusztulásban valahogy egyek vagyunk. Lenne valami más, valami érdekes. Nem lenne katasztrófaturista érzésem szinte végig. Azoknál a nincstelenségről szóló könyveknél, amiket szeretek, valahogy egy tudok lenni a leírtakkal. Ebben a könyvben eddig nem jutottam el.
Maradjatok velünk, hamarosan érkezik a top 10-es lista!
Karcgazda: @virezma
Kommentare