Mielőtt lehull a lepel a Merítés-díj líra kategóriájának top tízes listájáról, szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani néhány kötetet.
Fekete Vince: Halálgyakorlatok Fekete Vince a 2018-ban megjelent Szárnyvonal című kötetével lopta be magát a szívembe, majd 2020-ban a Vargaváros a legjobb 10 közé jutott a Merítés-díj líra kategóriájában. Legújabb kötete egyszerre személyes és általános emberi témákat dolgoz fel: a halállal, a mulandósággal, a veszteséggel való szembenézést. Érzékletesen adja vissza az életből lassanként távozó, a nyelvvesztéssel küszködő idős ember tapasztalatát.
Két világ között jövünk-megyünk az elképesztő honvágyban, két világ között vágyunk vissza innen oda, vagy valahova, még ha beleőrülünk, akkor is, hogy valamiképpen eltompítsuk, hogy lecsavarjunk a hangerőből, elnémítsuk ezeket a felénk kapkodó képeket, hangokat, amelyek már csak képzeletünkben léteznek.
Gergely Ágnes: Zsoltár női hangra Gergely Ágnes Kossuth-díjas magyar költő, prózaíró, esszéista, műfordító; a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. Legújabb kötete saját versek mellett fordításokat is tartalmaz. @deaxx így jellemezte: „Gergely Ágnes nem ismeretlen szerző a számomra, olvastam már prózát (A tolmács, Őrizetlenek), és verseket is tőle, mindkét műfajban remekeket alkotott. Ez a szép kis könyv viszont csalódást okozott nekem, úgy érzem, hogy „csak legyen még egy kötet” alapon jelent meg.”
A lomb alatt, a fák alatt mozdony vad fénye villan. Visszatérsz ide? Nem tudod. Ne bízz az útjaidban.
Eső zuhog. Fáradt fejed az ablakhoz szorítod. A hold sötét igéiből zuhognak rád a titkok.
Kiss Dávid: Medvék bolygója Elsőkötetes szerzőként Kiss Dávid nyerte idén a Makói Medáliák irodalmi díjat. A kötet fülszövegét nem kisebb literátor, mint Nádasdy Ádám írta. @Véda ajánlója: „Kiss Dávid költészete okos líra. Okosnak azért okos, mert nem akar többnek látszani, mint ami, ez a céltudatossága pedig abból a magabiztosságból fakad, ami bátran néz szembe önmagával, családtörténettel, de akár szerelmi fejlődéstörténettel is. Aztán azért is, mert ugyanez a bátorság mutatkozik meg a kötet végén található szójegyzék szerepeltetésével, aminek létjogosultságát először nem értettem, aztán pedig hálásan olvasgattam, hozzásegített egy új nézőponthoz, átlátni a nagy egészet. Nem igazán találtam benne egyetlen felesleges hangot annak ellenére sem, hogy a kötet egésze számomra afféle meghívás, ami nemcsak a szerzőhöz, hanem magunkhoz is invitál, s én néhol mégsem tudtam kapcsolódni hozzá.”
Mikor alászállsz a mélyföldre, hallani véled lent az első szavak csendjét, megfürdesz benne,
és vörösre csípi a szemed.
Iszappal burkolod be a tested, hogy hasonló légy ahhoz, akit sárból gyúrt világra az Isten.
Kürti László: Apajegyek Kürti László 1976-ban született Vásárosnaményban. Költő, tanár, A Vörös Postakocsi Online folyóirat szépirodalmi rovatának szerkesztője. Tagja a Szépírók Társaságának, a Magyar Írószövetségnek, a JAK-nak és a FISZ-nek. @Véda így írt a kötetről: „Szerintem indokolatlanul kevés figyelmet kapott ez a kötet, minden szempontból. Kb. sehol nem találtam róla nyúlfarknyi említést sem, hogy a borítón egy Földi Péter festmény részlet, a Táltos boronával kapott helyet. Ez már önmagában is felkeltette az érdeklődésem, és elindulhatott egy gondolati irány a kötet címét és a borító összefüggését vizsgálva.”
berkenyén túl még sok-sok berkenye, innen a pad, az árny, a laptop. kérdeznélek, hogy kedved lenne-e? berkenyén túl a bajokat hagyd ott. rigók énekét elnyomják gépek, fűnyíró berreg, hűtőzaj, látomás. a szombat reggel vágytalan érdek, nyitva az ablak, huzat van, sárga máz. zsolnay cserepek, itt is, mint otthon, emberek laknak. szeretnek, félnek, bíznak vagy boldogok. ha lehet, mi ketten maradjunk abban: szárad a fű, majd kihajt, és nyírják,- ülünk egy padon, míg sorsunkat írják.
Platon Karataev – Balla Gergely: Partért kiáltó Szégyen vagy sem, én bizony a Merítés-díj kapcsán hallottam először a Platon Karataev zenekarról, amelyről gyors guglizást követően ezt az érdekes gondolatot találtam: „Valaki azt írta, ez volt az első koncert, amire nem részegen akart elmenni”. Ha ez önmagában nem lenne elég biztatás, a kötet fülszövegét Győrffy Ákos írta. @Cukormalac így értékelte: „Ezek a versek, mert hogy tulajdonképpen tényleg azok, megfoghatatlanul zseniálisak, én pedig csak és kizárólag szuperlatívuszokban tudnék beszélni róluk. Nehéz bármely más kortárs lírai alkotással rokonítani Balla Gergely sorait, talán ezért is inkább Pilinszky neve jutott eszembe olvasás közben – pontosan az Ő szikár határozottsága gyakorolt rám utoljára ilyen hatást és sokadik alkalommal is úgy éreztem, új felfedezést tartok a kezeim között. Ez még csak az első találkozásom volt B. G. világával, de biztosan nem az utolsó, mivel csupa olyan költemény sorakozik itt, amikre nem érdemes, hanem kötelező visszatérni.”
a sötétben, begombolt hálóingben csukott szemekkel bennem matatott Isten zsibbadó kezekkel kapartam a néma eget hogy nem veszed észre a homlokomra írt jelet
Márton Ágnes: Én, az iguána Első beharangozó karcunk utolsó darabjaként fogadjátok szeretettel Márton Ágnes kötetét. Író, költő, műfordító, az Ofi Press és a One Hand Clapping szerkesztője, a Royal Society of Arts tagja. Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban jelentek meg főbb kötetei. Számos írói ösztöndíjat kapott, többek között egy északi-sarkvidéki kutatóhajóra, valamint Costa Ricára, a jaguárfolyosók tanulmányozására, illetve Fårö szigetére, Ingmar Bergman házába. @Cukormalac így írt róla: „(…) most valami hasonlót éreztem mint Nagy Márta Júlia Elígért lányának esetében: szerencsét, meggyőződést és hitelességet. A versek után betűzött életrajzból pedig azt is megtudtam – vagy legalábbis sejteni vélem –, hogy Márton Ágnesnek nem különösebben van szüksége itt felmagasztalásra, hiába nagyon jó, amit csinál… Öröm, hogy ennyi év kihagyás után visszatért a magyar nyelven való alkotáshoz, mert bőséges a merítése, szokatlanok a képek, különlegesek a szerkesztési megoldások, mindenféle modernitás ellenére nem támadt olyan érzésem, hogy én a leírtakat csak bátor akadémikusként merném irodalomnak nevezni, annyira lelki béke- és határfeszegető.”
Elköltözött, de enni hazajár. Kedvenc leveseit fújja, nem köszön és nem köszöni meg. Rajzolgat a buktán a porcukorba, kifolyik a parkettára a lekvár. Nem veszi észre, belelép, viszi oda, el. Csupa ragacs lesz ott is minden, sikálhatja a talpát. Nincs kinek mondani, te vagy az oka, majd adok én neked.
Holnap folytatjuk.
Karcgazda: @virezma