Széppróza 2021 - A kimaradók III.

Azt hiszem, hogy hiába nagyon izgalmas a shortlist mint jelenség, a hosszúlistákat minden díjnál szívesebben böngészem. Több benne a lehetőség, megtalálhatok olyan dolgokat is, amikről lehet, hogy amúgy nem is tudnék. Ez különösen igaz a Merítés-díj kimaradós karcaira is, ez igazából a célja is valahol. Ez a mi kis saját longlistünk, ahol megmutatunk olyan címeket, amik nem jutottak el a top 10-ig, de mégis helyük van a köztudatban.

Farkas Balázs: Ugatás Ugatás. Kifejező cím, nem? A kommunikáció nehézsége jut eszembe róla. Aki ugat, az hangos és durva. Vagy csak megértésre vágyik, arra, hogy meghallgassák. Szóval a címe jó, de a tartalma is? @gesztenye63 kollega szerint igen, és ezt szerencsére le is írta: Döbbenetes, hogy Farkas Balázs mennyire magától értetődő egyszerűséggel rakja össze a tutit, látszólag piszlicsáré szitukból, első látásra közhelyesnek tetsző élethelyzetekből. Úgy hiszem, erre mondják a hozzáértők, hogy különös érzékenység, meg rendkívüli éleslátás, no meg, hogy a dolgok mögötti lényeg kivételes precizitással, mérnöki pontossággal történő felszínre emelése.

Kiss Tibor Noé: Beláthatatlan táj Kiss Tibor Noé szerintem érdekes karakter a magyar irodalomban, különös tisztelettel fordulok a munkássága felé. Az már az előző könyvénél is világos volt, hogy szépen tudja vezetni a különböző szálakat a könyveiben, és @szadrienn értékelése alapján itt sikerült egy szinttel magasabbra emelnie a dolgot: A kisregényben négy emberi sors bogozódik, gubancolódik össze szétválaszthatatlanul, rejtett érzelmi dinamika működteti őket, ha az egyik drót meglazul, szorosabban kezd feszülni a másik, és a kapcsolati háló jóval összetettebb és drámaibb, mint ahogy első pillantásra látszik. @balagesh-t is berántotta a könyv, még aludni sem tudott tőle: Két este alatt olvastam el a könyvet, és fájdalom volt letenni, és csak olvasni akartam a sorokat egymás után, és semmi mást. Semmit. Nem csak valami egészen mást nem akartam csinálni, hanem az olvasáson kívül nem akartam mással foglalkozni. Értelmezéssel, logikával, elemzéssel.

Azt hiszem, akkor igazán jó egy könyv, ha érzelmileg is hat ránk, az adja a pluszt egy igényes szöveg mellé. Én abban hiszek, hogy van egy plusz dimenzió a könyvekben, a szépség vagy igényesség nem hozza létre csak úgy az esztétikai élményt. Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utca gyalog Például Bakos Gyöngyi könyve is ilyen volt, egy folyamatosan mozgó, intenzív szöveg, aminek a hangulatát @giggs85 kollega fogta meg szerintem igazán: Minden (pár sortól egy-két oldalig terjedő) egység más-más férfihoz fűződő viszonyának egy-egy részletét meséli el, és gyakran még az egyes szálak között is felborul az időbeli linearitás: egyszer a gyerekkorban vagyunk, majd egy nászúton, majd, mondjuk, egy egyetemi szerelemmel. Ez az ugrálás azonban nem okoz különösebb zavart vagy érthetetlenséget, hanem inkább különös intenzitást ad a folyamatosan jelen időben leírt eseményeknek.

Tamás Zsuzsa: Tövismozaik Különös hangú prózával készült nekünk Tamás Zsuzsa is, de ezt már ne olvassátok fel a gyerekeiteknek, ez az első felnőtteknek szóló regénye, egy életszakasz végéről, ami persze mindig egy másik szakasz eleje is. Nem mindig könnyű ilyesmit olvasni, de talán pont akkor jó egy könyv, ha nem könnyű, ha nem ereszt. @n-t sem eresztette, be is idézem a rövid, de pontos értékelését: Azt hiszem, ezt nem is lehet lassan olvasni, 160 oldal, egy szuszra, némi levegővétellel, amikor engedi a történet. Nem nagyon engedi, szorongunk közben, reméljük, hogy na, most jó rész jön. Jön is, egy kicsi, akkor vesszük észre, hogy begörbült háttal ülünk. A főszereplőt is így képzelem, olyan, mintha leülne velünk szembe és két órát hallgatnánk életének egy évéről, tizenkét év távlatából. Hát, nem könnyű, nem könnyű, de éppen ez nagyon jól meg van írva. Nem happy end, nem mélyugrás a bánatba. Hanem valami teljesen emberi – ezt a két mondatot már @ppeva-tól vettem át köszönettel.

Gurubi Ágnes: Szív utca Ismét egy női szerzővel folytatom a sort, az első könyves Gurubi Ágnessel, aki generációkon átívelő női sorsokat jelenít meg a lapjain. @abcug orra alatt a mikrofon, így nyilatkozik a könyvről: Rövid, de gyors utazás lett, mert beszippantott ez az elbeszélő. Sebesek, sodróak a történetek. Úgy érzem, számonkérhetetlen a dramaturgia, a nagy narratíva, ez egy szabálytalan könyv, elhagy, elfelejt szálakat, mert nem az olvasónak fontos, ami itt van, hanem az elbeszélőnek. Ez az elbeszélő a feje tetéjétől a kislábujjáig érez időnként, de szó szerint — ebben például nagyon megsejtettem a nőiességet, a nőként látást, gondolkodást és főleg érzést. És ez jó. Szerintem is így van, egy gyorsan olvasható, mégis mélységekkel rendelkező regényről van szó, ami olyasmi dolgokkal foglalkozik, ami mindannyiunkat érint: mit hozunk magunkkal a felmenőinkből?

Szekrényes Miklós: Meghalni olyan / Élni olyan Lassan itt a búcsú ideje, ezért már csak egy címet ajánlok nektek, maradjon a többi kimaradós karchoz is izgalom. Mindig izgatottság fog el, ha érdekes megoldásokkal találkozom egy könyvben. Szekrényes Miklós könyve pedig, mint azt @Cipőfűző értékelése is mutatja, ilyesmi dolgokat tartogat: Két külön könyv, és mégsem. A halál és az élet egybeforr a könyv lapjain, ahogy a végére érünk. Mármint ahogy a végére érünk mindkét oldalról nekifutva. Ha összehasonlítjuk a két utolsó novellát, akkor azt is látjuk, hogy az élet talán felülkerekedik. Van átjárás a szövegek között, ahogy A és B oldal között is. Nem funkciótlan kötészeti megoldásról van szó.

Összességében azt hiszem, hogy mind a hat fenti könyv tartalmaz olyan értékeket, amik miatt lehet helyük egy könyvespolcon. Remélem, hogy sikerült meghoznom a hangulatot hozzájuk. Nemsokára találkozhattok a top 10-es listával is, ami a zsűri gondos előválogatása során alakult ki, szóval maradjatok vonalban.

---

Hétfőn érkezik a széppróza kategória tízes listája, addig is @Csabi listájáról érdemes válogatni.

Karcgazda: @dacecc