Mi is egy top 10? Az ember megnéz egy top 10-es listát, és azt mondja: „Ez nem a legjobb tíz, az hét(de inkább nyolc)szentség. Hol van például Czéh Zoltán kötete? Nálam tuti dobogós, innen meg lecsúszott. Hol van Orosz Istvántól a Pótszarv? Hát top 10 az ilyen? Szemüveget a zsűrinek!” Így mélázgat, így puffog magában. Szóval a top 10 egészen biztosan nem a tíz legjobb könyv (vagy akármi) listája, és ez alól bizony a Merítés prózai shortlistje sem kivétel. Hanem akkor mi?
Egyelőre maradjunk annyiban, hogy tíz könyv. Hitemre: tíz jó könyv. De a végén, ígérem, erre a kínzó kérdésre még visszatérek. Nem hagyom a levegőben lógni. Csak előbb lássuk a lényeget. Tíz jó könyvet a 2020-as évből.
Kezdjük Bereményi Géza-val, aki bezsákolt már magának egy Libri-díjat idén – ha itt duplázik, akkor elmondhatja majd, hogy az egyik díjért jóval nagyobb pénzjutalmat kapott, mint a másikért. (Hogy melyikért, azt fedje jótékony homály.) A Magyar Copperfield tulajdonképpen nem más, mint maga a Bereményi-univerzum, a szerző felcseperedésének krónikája, egy élet esszenciája, ilyen értelemben hiperszemélyes alkotás. Ahogy @ppeva érzékeli: Nehéz értékelést írni egy olyan könyvről, ami ennyire személyes élményeket, személyes szálakat tartalmaz, és ami ennyi személyes élményt hoz elő belőlem is. Nem is maga az író személyes története, de a háttér, a szereplők, maga a kor. Visszavitt egy régi korba, gondolatban újra voltam gyerek, kisiskolás, fiatal – és nem esett jól. Rákosi-kor, Kádár-kor. Az a világ, amiben (alig néhány évvel később) nekem is élnem adatott. Az a világ, amiben sokaknak nem volt jó gyereknek lenni. (Sőt, felnőttnek se.)
Második versenyzőnk Halász Rita. A Mély levegő első regény, mégpedig baromi bátor első regény, ami a bántalmazó kapcsolatok mocsarába merészkedik le, de ez még semmi: fel is hoz onnan egy nagyszerű szöveget. @montika szavaival: A regényen végigmegy a víz, a levegő motívuma. Az úszáshoz sem elég a technikai tudás, tudni is kell tudatosan kontrollálni magunkat, az erőnket és az elemeket, ami körbevesz, ez van az életben is. Itt az olvasás maga is megkíván egy megfelelő ritmusban lélegzést: beszív, kifúj, mély levegő, benntart, kifúj, majd újra, mert a téma nehéz, sűrű és fájó, még akkor is, ha maga. a bántalmazás itt már a feldolgozandó múlt. Végiggondoltam közben én is az életemben, barátaim, ismerőseim életében, hol mikor akadt meg a levegő, ki mit rontott el, mit nem látott meg, mit hagyott, mit engedett, mit nem lett volna szabad engednie, és mindezekkel mit is kezdett.
Ábécérendben a harmadik Nádasdy Ádám, aki A szakállas Neptun című kötettel rukkolt elő, és a tavalyi Merítés-líra-diadal után most prózában is shortlistre került. (Emlékeim szerint ezzel ő az első, aki két egymást követő évben két különböző kategóriában is megszerezheti a győzelmet.) Novellái a másság témája köré csoportosíthatóak, de kedvem volna ezt a „másság” szót idézőjelbe tenni, mert talán pont az bennük a lényeg, hogy a másság milyen hétköznapi, ha nem valami erőltetett „normalitás” szemüvegén keresztül akarjuk nézni. De ahogy @fióka fogalmaz: Sok írást olvastam a kötettel kapcsolatban, ami arra a felfedezésre helyezi a hangsúlyt, hogy a homoszexuális kapcsolatok is csak ugyanolyanok, mint bármelyik, szokványosnak számító, heteroszexuális párkapcsolat. Ez tényleg így van, de a revelációk egy részéből kimaradt az, hogy normálisan egyetlen hetero kapcsolatot sem kísér az állandó lelepleződéstől, a megbélyegzéstől, kiközösítéstől, megalázástól való rettegés. Ezek pedig mind-mind gyomorszorítóan szerves részei ezeknek a novelláknak. Egy heteroszexuálisnak nem kell felvállalnia a nemi identitását, hiszen az a norma, ez Magyarországra, a magyar társadalomra halmozottan igaz. Nádasdy kötete éppen ezért nagyon fontos szószólója lehet az LMBTQ-közösségnek, magas színvonalon jeleníti meg azoknak a problémáknak egy töredékét, amikkel ennek a közösségnek a tagjai nap-mint-nap szembesülnek.
Péntek Orsolya nagy hajrával érkezett meg a szűkített listára. A Hóesés Rómában egy laza trilógia befejező része – ha a trilógia eddigi részei nem is keltettek nagy feltűnést, hátha ettől majd felfigyeltek rájuk. @gesztenye63 így ragadja meg a szöveg hangulatát: Egymásba folyó családok, generációk, testvérek és unokatestvérek, gyermekek, unokák. Idegenek és mégis összetartoznak. Semmi sem kapcsolja össze őket, mégis minden lélegzetvételük egy és ugyanaz. Pedig egy dolog közös csak bennük, de az épp elég. A hiány, a reményteli reménytelenségbe kapaszkodás, az örökös „lehetett volná”-ba gondolás. Mintha lenne valami a levegőben, ami gátolja a boldogságot, a boldogulást.
Sándor Iván régi motoros az irodalomban, de a Merítés-díj szűkített listáján először üdvözölhetjük. Az Amit a szél susog rövidségében is erőteljes alkotás. @szadrienn finoman érzékelteti a könyv hangulatát: A regény maga az állandó utazás térben és időben, kollektív történelmi kataklizmákon és az egyéni múlt titkain át. Európa nagyvárosai megcsillantják letűnt fényüket, múzeumok, színházak, koncerttermek, patinás kávéházak kínálnak vigasztaló szépséget. Mindvégig jelen van a fájdalmas, pusztulással teli történelem vége vízió, annak a tudata, hogy az emberiség, és annak fontos önkifejezés formája, a művészet számára valami végérvényesen elveszett.
Szálinger Balázs eddig verseskötetekkel vitézkedett, most gondolt egyet, és prózai útirajzzal tör előre. Az Al-dunai álom a műfaj minden erényét felsorakoztatja, és hát a műfajnak bizony vannak erényei, még ha időnként úgy is tűnik, mintha csak kósza semmiség lenne, amiben az író elment ide, visszajött, megírta, hát mit érdekel az minket. Ahogy @balagesh mondta volt: Nem hosszú hónapokra terjedő önelemezgető szöveg ez itt, hanem egy lendületes nyári program megörökítése. Ezt így kell olvasni, mert aztán jön a hajnal, és várnak az új kalandok, tennivalók. A napok csalárd feljegyzése ellenére ez egyetlen és nem osztható. Így azért olyan, mint a legtöbb vers. Egyben kell legyen, és egyben is kell látni. Darabokban nézve boncolás- és néha dögszag árad. Egyben viszont ficánkol.
Szaniszló Judittól a Leli élete magabiztosan foglalta le a maga helyét listánkon. Biztos azért, mert a zsűri szereti a családregényeket. No meg azért, mert – mint @Csabi kifejti – Ami a tartalmat illeti, nincs benne újdonság, az erőszakolós szovjet katonáktól eljutunk a negyvenes nő mit kezdjek magammal életérzéséig. Közben testvéri civódások, generációk közti ellentétek. A forma sem új, apróra darabolt képek, megkeverve, újra összerakva. Ami mégis kiemeli ezt a könyvet a hasonlók tengeréből, hogy SZJ tud írni, van stílusa, esze, és olyan mondatai, amik egy percig sem teszik unalmassá az olvasást. És hát az nem kis dolog, jó mondatokat írni, ezt látom leginkább kiveszni az új generációk szövegeiből. Az irodalom részben mégis csak a nyelv élvezete, és ezt megkapjuk ettől a könyvtől.
Vártuk már nagyon Szilágyi István új könyvét, mint bérutalást a hónap elején, és kaptunk is egyet, kellően vastagot. Ugyan nem a Magvetőtől, de akkor is. És örültünk is neki. Itt a saját értékelésemből idézek: Szilágyi ereje a nyelvben van, ez nagyjából világos. Tele van ízzel, erővel, úgy feszülnek tőle a mondatok, majd kirepednek. De bevallom, ami a cselekményt illeti, khm, néha elbizonytalanodtam, nem túlzás-e egyáltalán cselekménynek nevezni. A párbeszédek mintha csak a maguk örömére duzzadnának oldalakon keresztül, gyakran keltve azt az érzést bennem, hogy nincs is cél, ami felé tartanánk. Olyan ez a könyv, mint egy csónakutazás: bizonyos szakaszokon nem közeledünk a part felé, csak ringunk a hullámokon – de jó ringani is. Még mindig egyetértek magammal.
Jó lett volna, ha Térey János is látja ezt a listát. És rajta a Térey János: Boldogh-ház, Kétmalom utca-t. @abcug értékelésénél jobban aligha lehet kifejezni: Mennyire fájdalmasan hangzik az most, hogy olvastam volna még! Befejezetlensége ellenére is befejezett, kényszerű, sajnálatos töredékessége ellenére is teljességet villantó szöveg. Merthogy olyan kiegyensúlyozott, jól megformált, higgadt nyelven szólnak ezek a mondatok, hogy az olvasót otthonos jóérzés fogná el egyből — de csak fogná, ha nem tudná, amit tud. Egy nagy költő legjobb prózája, és megkockáztatom: legjobb epikus műve ez a kötet. Nincs rá szó, mennyire fáj, hogy egyben az utolsó is!!!
És végezetül, de nem utolsósorban itt van Tompa Andrea, aki egy újabb kimunkált féltéglával zúzza be az olvasó metaforikus ablakát. Aminek az olvasó – mily különös! – kifejezetten örül. Például @dacecc is: A Haza egy nagyon szépen felépített történet, ami több síkon járja körbe a haza fogalmát, jelentését, érzését. Érdekesnek tartom, hogy a címe nekem úgy cseng, mintha egy nagy kérdőjel lenne a végén, mintha lenne válasz arra, hogy mi is az a haza. Persze nincs válasz, mert nincs kérdés sem, csak jelentések, méghozzá mindenkiben más. Nekem azért is volt nagy élmény a könyv, mert Tompa szövege sikerrel vont be, lassan haladtam vele, és sokat merengtem én is azon, hogy mit jelent számomra ez a fogalom. Már az Omerta_ is meggyőzött, hogy Tompa fontos író, és a_ Haza ezt csak még jobban alátámasztotta bennem.
Ki tudja, hány bekezdéssel ezelőtt (mintha egy éve lett volna) ígértem, hogy megmondom, mi is egy top 10. Vagy, hogy konkrét legyek: mi EZ a top 10. A Merítés-díj kortárs magyar prózairodalmi shortlistje. Túl azon, hogy tíz akármilyen könyv.
Mert az úgy volt, hogy én bizony olvastam sokat. (Hah! Önfényezés!!!) Egyedül, mert olvasni csak egyedül lehet. Közben gondoltam is mindenfélét a könyvekről, és óhatatlanul kialakult valami listaszerűség a fejemben. De miközben olvastam magamban, olvastam egy közösség részeként is, mint a Merítés kollektívájának tagja. (Hm, hát nem csak egyedül lehet olvasni? Érdekes.) És ennek a közösségnek a fejében is alakulgatott egy lista – ez itt, felül. Aztán amikor a két lista egymás mellé került, hát, mit mondjak, voltak eltérések. Naná! És az is lehet, néha úgy vélem, az én listám jobb, mint az ominózus közös lista. De ha ez – véletlenül! – megfordul a fejemben, mindig eszembe jut az is, hogy azért a közös lista az, amit közösségként csináltunk. Az a miénk, és a „miénk” valahogy mégiscsak szebb szó, mint az az erőszakos, kivagyi ENYÉM. Mert benne vagyunk kicsit mind.
Legyetek benne ti is.
Olvassatok sokat.
Legyenek szép napjaitok: @Kuszma
A zsűri tagjai:
@balagesh, @abcug, @AeS, @Cipőfűző, @Csabi, @cseri, @gesztenye63, @giggs85, @fióka, @eme, @dacecc, @Kuszma, @gályanapló, @olvasóbarát, @pepege, @ppeva, @szadrienn, @n
Comments