Széppróza 2022 - A kimaradók III.

A tízes lista bejelentése előtt, egyre fokozódó dobpergés közepette jöjjön még egy kis kedvcsináló válogatás azokból a kötetekből, amelyeket többen izgalmasnak és érdekesnek találtunk, amelyeket szerettünk és ajánlunk, de amelyek nem jutottak be a top 10-be.

Kezdjük az ízelítőt egy igazi csemegével: Cserna-Szabó András Rézi a pácban című, alaposan dokumentált és szenvedélytől átitatott kötete @szadrienn szerint valóságos kulináris Paradicsom, csupa hétköznapi hedonizmus és életöröm, pikáns ízek és irodalmi ínyencségek habzsolása országokon és kontinenseken át. @gesztenye63-at is berántotta a pácba rendesen: (…) ha valami parádésan szórakoztató, okosan tanítgató, a gasztro- és kultúrtörténetben visszafogottan terelgető – könnyedén adomázó, mégis néha mélyen elgondolkodtató – könyvecskére vágytok, akkor irány a páczba Rézi nénivel, íziben. @gidabetti szerint is Szórakoztató, informatív és étvágygerjesztő ismeretterjesztés, néhány evőkanálnyi irodalommal ízesítve. (…) Jó étvággyal fogyasztottam, szívesen repetáznék is belőle. @Kuszma különösen értékeli a szerző elhivatottságát, a játékosságban is vérre menő komolyságot, a szakmai igényt, amellyel a témakört vizsgálja. Úgy élvezi az egészet, hogy attól én is élvezni kezdem. Van ebben a lelkesedésben valami önmagán túlmutató dolog: hogy mi, pártállások mentén két országra szakított magyarok találjuk meg valamiben azt, ami ismét összeköt minket. És ez a valami legyen a HAS.

Apropó országok és határok: jöjjön két határon túli szerző, mindkettő egy gyermek- és kamaszkort idéző kötettel.

Gazda Albert Leningrád című regényének helyszíne egy kárpátaljai kisváros a hetvenes-nyolcvanas években. @montika így ír róla: A prózája tiszta és gördülékeny, mesterien megírt mondatok, egyenletes stílus, nem akar többnek látszani és így lesz több. Nincs túlsúlyban a nosztalgia, az idealizálás, nincs túldramatizálva a kisebbségi magyar lét. Gazda Albert láttat és megmutat, mesél egy olyan korról, rendszerről, életérzésről, ami már nincs és amit, nem is feltétlenül ismertünk vagy másképp láttunk innen. Örültem ennek a könyvnek, jó volt olvasni, mosoly volt végig a lelkemben olvasás közben. @ppeva-nak is nagyon tetszett Gazda stílusa. Annyira átélhető és beleélhető volt, ahogy leírta a történeteit, hogy első éjjel, miután letettem a könyvet, folyamatosan valami hetvenes évekbeli ifjúsági filmbe álmodtam magam. :) És miután vége lett a könyvnek, szívesen olvastam volna még tovább.

György Alida elsőkönyves erdélyi szerző. Hármasszabály című novelláskötete, amelyből egy, a rendszerváltás utáni felnövéstörténet rajzolódik ki, több zsűritag számára is kellemes meglepetés volt. @balagesh kifejti, szerinte miért ügyes. És miért csak ügyes. Az egyes írások 3-4 oldalasak, miközben általában mégsem vázlatosak. Egyszerűségük szaktudást (vagy érzéket?) mutat. A gyermeki nézőpont részletekre korlátozó jellegzetessége nem csupán az érzékelés, hanem a megértés szintjén is megmarad. Látszólag nem kavar bele a felnőtt nézőpont, hanem annyi mutatkozik meg a világból, amennyi ott és akkor megmutatkozott. A moralizálásnak, az utólagos átgondolásnak a helye nem a szövegben van, hanem az olvasóban. Ez pontosan így jó. Másrészt viszont a vége felé lévő írásokhoz ez már nem elég. A nagyjából tíz év fölötti részletérzékelés is gazdagabb ennél, így ott már nem az egyszerűség mutatkozik meg, hanem a leegyszerűsítés. @montika megjegyzi, a szerző saját prózanyelvet teremt. A gyerekkor emlékei keverednek a fiktívvel, a látni vélttel, a nekünk mesélttel és a később meglátott, megértett, kiegészített gondolatokkal, hármasszabályra épülnek. (…) Élmény volt olvasni, ajánlom mindenkinek. @gesztenye63 az írások természetességét, hitelességét és életszerűségét emeli ki. Igazán szép kezdés. Aprócska, szép novellákkal. Szépekkel bizony, mert itt még a csúnyák is szépek. Mégpedig attól, hogy a szavak, a mondatok nagyrészt élnek, élni tudnak. Lélegeznek, lihegnek, néha bizony kifejezetten hiperventillálnak, de élnek.

Papp-Zakor Ilka harmadik, Majd ha fagy című kötete eléggé megosztotta a zsűrit, hangjának egyedisége és eredetisége viszont megfellebbezhetetlen. @abcug-ot is a kötet stílusa ragadta meg: Ez a könyv egyrészt a próza csodálatos orgiája. Papp-Zakor Ilka nagyon tud írni, ezt bizonyította már korábban – és itt most aztán sziporkáznak a mondatok, rendkívüli bőségben és gazdagságban árad a nyelv. @n szintén az olvasás adta élményt emeli ki: Eddig mind a három kötete tetszett, az egyik kedvenc is lett és nem azért, mert hibátlanok, hanem, mert nagyon egyéni ahogy ír. Szerintem, ha nem tudnám, hogy ő írt valamit, akkor is felismerném néhány mondat után. (…) Ahogy egy interjúban olvastam, az a lényeg, hogy a könyv megírása élvezetes legyen, aztán az, hogy ebből ki is jöjjön valami. Ez után jön az olvasó (pl. én), akinek meg az a lényeg, hogy olvasmányélménye legyen, szívesen olvassa a kötetet, várja, hogy mikor folytathatja, és még olvasta volna tovább. @montika elvarázsolódott: Papp-Zakor Ilka kifogyhatatlan fantáziával, lendületesen mesél. A narráció olyan, mint egy könnyed gyöngysor, a mondatok kerekek, szinte már líraiak, van valami varázslat a prózájában. Vékony tojáshéjon táncoltat végig bennünket a regényben banális, irreális, valóság, fikció, virtuális, álomszerű, groteszk és abszurd határain, úgy, hogy sehol sem veszít talajt.

Berényi Anna Richter Gedeon regényes életrajzával gondolkodtatja el az olvasót nemcsak a főhős sorsáról, hanem múltról és jelenről általában. @olvasóbarát szerint Megbízhatóan jó minőségű, érdekes olvasnivaló (…) Nagyon jól összeállított történet. @ppeva azt írja: Olyan volt, mint az általam kedvelt békebeli életrajzok. Időrendben szépen haladó, pontos, olvasmányos, átélhető. Megmaradt a „konzervatív” krónikási szerepnél. (…) Az utolsó 200 oldal olvasása közben egyre kisebbre szorult össze a gyomrom. Tudtam pedig, mi lesz a vége a könyvnek…… Mégis, egyre több szorongással és szomorúsággal olvastam tovább. A végén meg csak egyetlen szó bukott fel bennem: szégyen. Szégyen az, ahogyan ennek a rendkívüli embernek élnie adatott élete utolsó éveiben. És százszorosan szégyen az, ahogyan meghalt. @Kuszma is értékeli a szerző fent említett, háttérbe húzódó krónikás szerepét: az író diszkréten háttérben kíván maradni, véletlen sem akar nagyobbnak tűnni, mint akiről írni fog. Ez – ha különben gördülékeny és érdekes elbeszéléssel párosul – abszolút vállalható, profi kötetet fial. Az embernek szinte kedve támad venni egy raklap Kalmopyrint, nem mintha fájna valamije, csak épp hogy kifejezze a nagyrabecsülését Richter Gedeon iránt.

És végül jöjjön az a kötet, amely az utolsó pillanatig esélyes volt arra, hogy bekerüljön a top 10-be, de végül (nagyon szoros küzdelem után) mégis kimaradt belőle: Kollár-Klemencz László Öreg Banda című családregénye, amely egyszerre meséli el az Öreg Banda és a magyarországi svábok történetét a 19-20. század történései közepette, de olvasható akár szociográfiaként is. @mabzsa így ír róla: Kollár-Klemencz regénye igazi, színes karnevál (…) Az író legnagyobb érdeme egyértelműen az a hangulat, az az atmoszféra, amelyet regényében megteremt. Mesélőkedve határtalan, leginkább Márquezzel és Darvasival érzek valamiféle titkos rokonságot. @olvasóbarát és @szadrienn kiemeli: a regény nem ígér többet, mint amit megvalósít, de azt személyes hangon, szerethető módon teszi: Szerettem olvasni ezt a könyvet, nem családtörténet és nem zenekar történet a megszokott módon, de nagyon személyes, benne van egy család, egy közösség élete. Nem ígér többet, mint amit jól, kellemes elbeszélgetős módon megvalósít. (…) nem egy szimfonikus zenekar árnyalt hangzására készült a hangszerelése, hanem egy egyszerű rezesbandáéra, és ez az egyszerűség találhat aztán utat az olvasóhoz, és idézheti fel benne a saját történetét, azt az időben távoli generációkról szóló családi legendáriumot, ami mégis kitörölhetetlenül a részévé vált. @giggs85 is kiemeli a szeretetet, amely áthatja az egész regényt: Az Öreg Banda gyakorlatilag minden egyes során érződik az a végtelen szeretet, nosztalgia és elfogadás, amelyet a szerző a saját és felmenői múltja iránt érez, és amely ott van a nyelvezetben (a KKL által használt nyelvezet számomra Oravecz Imre Szajla-regényeinek egyfajta líraibb, érzelmekkel telibb változata), ott van a történetekben (Újhartyánt mintha valami mágikus burok védené, gyakorlatilag átvészel minden tragédiát, amelyet az ország többi részének el kellett viselnie, alig-alig van érdemben zsidóüldözés, alig-alig sínyli meg a település a német vagy szovjet megszállást a világháború alatt), és ott van az emberekben, akik legyenek ilyenek vagy olyanok (a legtöbb itt szereplő figura véleményem szerint némileg túlrajzolt vonásokkal rendelkezik), de ha kell, végül mégis mindig összefognak és kisegítik egymást.

Remélem, sikerült meghoznunk a kedveteket az ajánlott kötetekhez, de bátran válogathattok @Csabi listájáról is.

A top 10-re sem kell már sokáig várni, nemsokára érkezik. Indulhat a visszaszámlálás! Három, kettő…

Karcgazda: @eme