Mi már tudjuk… és hamarosan ti is megtudhatjátok, melyik az a tíz könyv, amely felkerült a Merítés-díj széppróza kategóriájának idei tízes listájára. Addig is szeretnénk figyelmetekbe ajánlani néhány olyan kötetet, amelyek bár nem kerültek fel a listánkra, mégis nagyon érdemesek az olvasásra.
Grecsó Krisztián 2017-ben nyerte el a Merítés-díj közönségdíját Jelmezbál című regényével. A tavalyi évben a Lányos apa című kötettel jelentkezett, amelynek fő témája saját apává válása. Az apaság tapasztalata, öröme, a gyermeki gondolkodásra, látásmódra való rácsodálkozás több írónkra hatott ihlető forrásként, Karinthytól kezdve Békés Pálon át Varró Dánielig, és nincs ez másként Grecsónál sem. Megható és különleges élmény arról olvasni, hogyan alakítja, formálja a várva várt Hanna érkezése a család életét, hogyan válnak örök élménnyé a vele átélt apróságok is.
@fulbea így ír a könyvről: Az írások egy részében az író elrévedt a saját gyerekkori emlékein, első élményein, apja elszalasztott szülőségén, nagyapja csendes szelídségén. Aztán átkúszik ügyesen a jelen örömeire, lánya boldogságaira. Grecsó élvezi az apaságot, és a mesélés alapján jól is áll neki ez a feladat. Szeret a mindennapi örömökről mesélni, amiktől gyerekként és szülőként olyan könnyen boldogok tudunk lenni, és később ez valahogy lekopik rólunk. Megszoktam GK őszinte gondolatait korábbi könyveiből, de úgy vettem észre az apaság meglágyította a stílusát, bár a téma meg is követeli. Tulajdonképpen nincs nagy kockázat, tutira megy: életigazságok gyereksztorikkal. Kicsit “Backmanos”, csak nem regény. Önirónia és humoros-boldogság-morzsák csipegetése. Hat az érzelmekre és a „szívkamrákra”.
Tóth Krisztina a tavalyi év közönségdíjasa volt A majom szeme című disztópiájával. 2023-as könyve, az Ahonnan látni az eget az író legújabb kisprózáinak – novelláinak, tárcáinak – gyűjteménye. Nagyon szerettük, talán éppen csak azért maradt ki, mert „túl rövid”, szívesen olvastunk volna ezekből a történetekből még többet is.Vajon mi lehet Tóth Krisztina titka? Talán az, amit @n megfogalmaz: Tóth Krisztina történeteit nem lehet félvállról venni és nem lehet csalódni bennük. Azért sem lehet, mert mindegyik megtörténtnek tekinthető, valós élethelyzeteket olvasunk. Sokszor felsóhajtunk, hogy igen, ilyen volt velem, vagy veled, vagy felnevetünk, hogy nahát, ez mással is megtörtént. Másrészt azért sem, és ezt ki is emelem most, hogy bizalma van az olvasói felé. Pontosan annyit mond, amennyit kell. A többit az olvasóra bízza. Nagyon kedvelem az ilyen írói hozzáállást. Kedvelem, mert azt gondolom, hogy minden egyes története attól érinthet meg igazán, hogy mennyire élünk látóként, érzőként, hogyan figyelünk a környezetünkre, a körülöttünk élő emberekre.
Érdemes megfogadni @gesztenye63 tanácsát: Szeretek tehát Tóth Krisztinát olvasni, mert az írásai olyan magától értetődő egyszerűséggel, szinte észrevétlenül facsarják meg az ember szívét, hogy az bizony utánozhatatlan. Elbeszéléseiben, tárcanovelláiban nincs semmi keresettség, semmi manír, csak és kizárólag a hétköznapok tiszta, originális íze, árnyalatai. Nincs a sorok között semmi extra. Csak az élet. Talán azért tud néha a szív is beleszakadni. Vagy legalább csak fájni egy cseppet… Néha kicsibbül, máskor meg nagyobbul. Tóth Krisztinát nem kell ajánlani, a név már ajánlja magát. De azért csak olvassátok.
Krusovszky Dénes a harmadik korábbi közönségdíjas ezen a listán, és ami igazán nagy dolog, hogy ezt a sikert első, Akik már nem leszünk sosem című regényével aratta 2019-ben. Nem csoda, hogy nagyon vártuk a Levelek nélkül című új könyvét is, amelynek már az alaphelyzete is rendkívül érdekes: egy kisvárosban tavasszal minden fa ledobja a levelét, és ennek az okát senki sem tudja, úgy tűnik, a város lakói kénytelenek ezt a különös új élethelyzetet megszokni. A könyv, amelynek cselekményét Koroknai János, egy gimnáziumi magyartanár szemszögéből követhetjük végig, talán kissé megosztóbb lett, mint a szerző első regénye, de így is több dicsérő értékelést kapott.
@Nikolett_Kapocsi értékeléséből érezhető, mennyire gondolatébresztő alkotásról van szó: Az író érdeklődésének középpontjában valójában az emberi és a családi kapcsolatok működési mechanizmusai és az azokra adható lehetséges válaszok állnak.Krusovszky finom érzékenységgel és nagyon hitelesen mutatja be a kisvárosi emberek mindennapjait, álmait, vágyait. A szöveg minden során átüt, hogy nagyon jól ismeri ezt a közeget, amiről ír, tudja, hogy mi játszódik le a szereplői fejében. […]Kizökkent az idő; – ó, kárhozat!, de a regény főhőse egyáltalán nem érzi úgy, hogy neki kellene helyre billentenie a dolgokat. Koroknai Jánosnak nincsenek világmegváltó ambíciói, sőt tulajdonképpen semmilyen ambíciói sincsenek. A negyven körüli középiskolai tanár többnyire csak külső szemlélője és elszenvedője volt saját életének, mintsem tevékeny résztvevője.Magányos, meg nem értett figura, aki úgy érzi, hogy a korábbi döntései közül egyik sem rajta múlt igazán, egyszerűen csak nem tudott máshogy tenni. Rezignáltan vette tudomásul, hogy az apja halálával vissza kellett költöznie az unalmas kisvárosba, ahol örökre megállt az idő. A világ legtermészetesebb dolgaként könyveli el, hogy beteg édesanyja mellett álljon utolsó napjaiban, mint ahogy azt is, hogy bátyjának az övénél egy jóval sikeresebb élet jutott. […]Az általa felvetett kérdésekre azonban csak önmaga adhat választ, neki kell eldöntenie, hogy kezébe veszi-e végre a saját sorsát, vagy a jól megszokott helyi viszonyokba belesüppedve tengeti tovább az egészen elviselhető, majdhogynem kellemes, de mindenképpen ismerős, eseménytelen napjait.A regény nagy erényének tartom, hogy az író megáll ezen a ponton és a többit rábízza Koroknaira és az olvasóra.
@giggs85 egy nagyon fontos szempontot fogalmaz meg a regénnyel kapcsolatban: A Levelek nélkül a maga tipikus kisvárosi figuráival és történéseivel nem csak tökéletesen szemlélteti Magyarország gondjainak jó részét, de az egyre inkább magára maradó negyvenes tanár életének problémáiban is sokan magunkéra ismerhetünk. És valljuk be, ez az önmagunkkal való szembenézésre késztetés pedig valahol az irodalom egyik legfontosabb feladata.
Péter János első könyve, a Szevasztopol című novelláskötet 2022-ben a tízes listán szerepelt. Sokan szerettük Szabadulás című regényét is, amelynek főszereplője, a Szevasztopolból már ismert, negyvenes András – még egy tanár főhős! – gyerekkora nyaralásainak helyszínére, a család balatoni nyaralójába utazik, hogy átgondolja egész addigi életét, és a továbbiaknak új irányt szabjon. Bár a főhős sorsa nem könnyű, a Szabadulás igen hangulatos kötet, amelyet érdemes nyáron, egy balatoni nyaralás közben kézbe venni.
@giggs85 így ír a könyvről: Az alig 200 oldalas kötet a férfi itt eltöltött néhány napját írja le, ám a hangsúly elsősorban nem a jelenen (bár megjelenik egy csinos lelkésznő is, akit András rögtön kinéz magának), hanem a múlton van. Így oldalanként, amolyan szabad asszociációs módon röppenünk egyik, a férfi számára fontos szereplőről a másikra, gyerekkorból a felnőttkorba, majd vissza az ifjúkorba, hogy egyre inkább világossá váljon az a kapcsolati háló, amely a férfit azzá tette, aki. Ráadásul külön üdvözlendő, hogy ennyi negatívum és trauma után nem egy depressziós vagy nyavalygós hőssel van dolgunk, hanem egy olyan karakterrel, aki legyen bár tökéletlen, de tényleg szembe akar nézni és leszámolni múltjával és annak árnyaival. A Szabadulás a szellemi és fizikai értelemben is vett rendrakás könyve, amely a lehető legjobb értelemben vett érzelmes regény, amihez az utóbbi időben szerencsém volt.
Ahogy az előző regény esetében, itt is fontos szempontként jelenik meg a főhőssel való azonosulás lehetősége, ezúttal @gesztenye63 értékelésében: Lehet közösen számot vetni a főhőssel, mint valami mid-life crisis elszenvedőjével, miközben el lehet mélázni azon, hogy hol van ott válság az életben, ahol 40 fölött se igen jutottunk még el az élethez, mint a megélni való lehetőséghez, vagy ha úgy tetszik, feladathoz. Ámde, a legalább évszámokban elért életkor mégis számvetésre késztet, a nulláról-nihilből-semmiből újrakezdés pedig kényszeredett startvonalat akar húzni a tegnap mögé. Ezért aztán tetemre hívunk, beleérzünk-belemagyarázunk, önsajnálunk, felelőst keresünk és felelősséget akarunk érezni. Jó volt olvasni erről a bizonytalanságában, talajvesztettségében erősen taszító, mégis a magyar humán értelmiség köreibe ezer szállal bekötött, vesztes karakterről. Könnyen ment az azonosulás, miközben szakadatlan futottam az élő-lélegző példa elől.
Kiss Judit Ágnes a széppróza kategóriában még nem került fel a tízes listára, azonban mindhárom másik kategóriában szerepeltek már könyvei. 2022-ben háromszoros Merítés-díjas lett, hiszen Szlalom című verseskötete elnyerte a líra zsűri díját, A Csodabogár című könyve pedig gyermekirodalom kategóriában a zsűri és a közönség díját egyaránt megkapta. Igazán sokoldalú, több műfajban alkotó szerzőről van tehát szó, aki 2023-ben egy igen fontos témával jelentkezett. Felnőtteknek szóló regényében, amelynek címe Egy nőalak szürke kontúrja, a családon belüli erőszak témáját járja körül a rá jellemző érzékenységgel.
@Kuszma számos erényét dicséri a könyvnek: Ez a regény bizonyos értelemben beilleszthető a manapság divatos traumairodalom kategóriájába, tekintve, hogy jellemzően a női kiszolgáltatottság (a fizikai és lelki bántalmazás, valamint az abúzus) témáját járja körül. De több, mint a traumairodalom reszlije (vagy mondhatni: zöme), mert ezeket a traumákat nem puszta eszközként használja az olvasó meggyomrozására, hanem bemutatja az egyénre gyakorolt hatásukat, azt a folyamatot, ahogy az átélt fájdalmak megakadályozzák, hogy jó döntéseket hozzon, és ezzel újabb és újabb csapdahelyzetekbe kényszerítik. […] Erénye a könyvnek, hogy erős karakterekkel dolgozik, különösen ami az „antagonistákat” illeti. Masszív és igazi ellenszenvet érzünk irántuk – például az anya iránt, aki gyávaságból és tanult tehetetlenségből asszisztál a bántalmazó nevelőapának. Vagy Tibor, a gyülekezet által Ginára testált férj, aki „szeretetből üt”, és még büszke is rá, hogy ezzel beteljesíti a Jézus által neki rendelt családfői szerepet. Ugyanakkor a kulcs mégiscsak Gina figurája, aki nem autonómnak születik, de kitartó és bátor munkával megtanul autonómnak lenni.
@ppeva pedig megfogalmazta, miért lehet fontos ezt a könyvet olvasni: Jó és fontos, hogy valaki kinyissa a száját. Hogy legyen erről szó, hogy ne érezzék azok, akik benne élnek, hogy csak ők egyedül ilyen kiszolgáltatottak. És hogy van kiút, ha nehéz is.
A végén pedig egy talán kevésbé ismert szerzőt ajánlok figyelmetekbe. Jánossy Lajos számos kritikát és néhány szépirodalmi művet jelentetett meg eddig, most azonban egy – mind terjedelmében, mind részletességében – monumentális nagyregényt tett le az asztalra. Az Örök hely és mindenhol idő emléket állít a szerző budapesti polgári családban telt gyerek- és ifjúkorának, valamint a Kádár-korszaknak és a rendszerváltás időszakának egyaránt.
Minden molyos olvasója közül talán @montika szerette és értette leginkább a könyvet: Kevesen vagyunk, akiknek rögtön beugrik a könyv címéről a kultikus Rocktérítő dokumentum-játékfilm, a Neurotic ikonikus számával a Vén vénával. A Rocktérítőben benne volt egy kor, egy korszak, egy életérzés, a magyar underground, egy zseniális rendező (Xantus János, akinek az Eszkimó asszony fázik c. filmet is köszönhetjük). Mindenféle nosztalgia nélkül, emlékezzünk rájuk, ne felejtsük el, ismerjük meg ezt a korszakot, mert nőttünk is bármikor, bárhol fel, a század a vénánkban folyik. Jánossy prózájának igazi középpontjában is az emlékezés áll. Az emlékezés az értelmezést és a megértést szolgálja, ahhoz, hogy megértsük kik vagyunk, hová tartozunk a honnan jövünk megértéséből indul el. Jánossy könyve bármennyire is szubjektív emlékező prózának tűnik első, felületesebb olvasatra, sokkal több ennél: az emlékezés nem retrográd vagy nosztalgikus, funkciója, szerepe van.
@Kalmár_Melinda röviden így foglalja össze, hogy miért fontos olvasni ezt a regényt: Aki benne élt, aki a részese volt, az jól értheti ezt a könyvet, aki pedig későbbi korszak szülötte, az egy monumentális tablót kap elsősorban a rendszerváltás ikonikus és/vagy meghatározó alakjairól, az akkori életről, gondolkodásról, a hetvenes-nyolcvanas évek fiatalságának hangulatáról, reményeikről, csalódásaikról, kudarcaikról, kiábrándulásaikról. Forrásértékű alkotás, megkerülhetetlen, fontos – de nem könnyű olvasmány.
Bár nem kerültek fel a zsűri listájára, mégis jó szívvel ajánlom nektek ezeket a könyveket, mindegyik nagyon jó olvasmány. Aki pedig a tízes listára kíváncsi, már nem kell sokat aludnia, hiszen 25-én megtudhatjátok, mik kerültek az idei legjobb tízbe.
Karcgazda: @cseri
Comments