A Merítés-díj beharangozójának következő etapja egy újabb csoport kimaradóval érkezik hozzátok, köztük számos személyes kedvencemmel, amelyek ha nem sokkal is, de lemaradtak a legjobb tíz kötetet tartalmazó listáról.
Közülük az első Szöllősi Mátyás két rövidebb elbeszélést tartalmazó műve, az Illegál, amely a címéből is adódóan a bűnök, az életválságok és a nagy csavarok kötete, vagy ahogy @szadrienn fogalmaz: Illegál? Illegális utakon. Veszélyben, szorongva, kiszámíthatatlan eseményektől tartva. A szerző bravúros módon keveri a köznapi történéseket, a szürkén szemerkélő esőt, a monoton délutánt, a családi kötelezettségek malmában őrlődést a váratlannal és a megdöbbentővel, ami hirtelen ránk köszön az utcasarkon. Ahogy sokan mások, úgy @gesztenye63 is a történetek fordulatait emelte ki leginkább a maga értékelésében: A kötet mindkét kisregényében szakad a vigasztalan eső, dögunalmas péntek délután van, lassacskán tocsogunk a pesti és a budai középszer képletes és kézzel fogható valóságában egyidejűleg. Aztán a szerző egyszer csak (ahogy Cé a fénykorában) meghúzza a váratlant. Lesz itt rögtön középszertől idegen, fényűző dekadencia, erőszak, drog, meg lázadó deviantart egymás mellett, jól megférve a sutban. Vagyis valami olyasmi, amire első blikkre nem számítanál és mennyire jóleső a hasbarúgás, amit közvetít (csak halkan jegyzem meg, hogy baromi jól sikerült az a matrjoska, amibe a szerző bebújtatta a Váltóáram Vendégjátékát és amiből aztán a szépen bebázódott novella-hernyócskából kikelt egy káprázatos kisregény-pillangó). Ütős, klassz írások. Mindkettő a jelenkori magyar rövidpróza friss gyöngyszeme. Persze volt, aki kicsit hiányolt belőle némi mélységet, és inkább kikapcsolódásra alkalmas olvasmánynak tekintette. @balagesh szerint a lényeg, hogy tengerparton (a Balatont is beleértve) kiválóan működne. El is képzeltem magam, ahogy az erős napsütéstől hunyorogva egy napágyon olvasom.
Egy újabb kimaradó Jászberényi Sándor: A varjúkirály című kötete, amely az extravagáns életvitelt folytató szerző első kisregényét, illetve egy csokornyi – főleg a nyugati világban játszódó – novellát tartalmaz. Ez utóbbi úgy tűnik, hogy sokak számára inkább gyengített a köteten. Ahogy @Csabi fogalmaz: Úgy tűnik, ha Jászberényiből kivonjuk az arab világban szerzett tapasztalatait és a férfiasság alkoholgőzben fénylő glóriáját, akkor elég kevés marad. Korábbi kötete alapján egy korrekt novellistának tekintettem a szerzőt, aki az irodalmi áramlatoktól távol jól belakja a maga világát, egyfajta egzotikumot nyújtva a mainstream depi irodalomba belefásult olvasónak. Hazai talajra tévedve azonban úgy tűnik, hogy egzotikumát elveszti, de helyette nem tud azonos színvonalon becsatlakozni a depi irodalomba. Elbeszélésmódja avíttá válik, nyelve erőltetetten szépirodalmiaskodó. Viszont a novellák után következő címadó kisregényt a legtöbben egyöntetűen pozitívan fogadták. @dacecc: Aztán ott a Varjúkirály. Jó, hogy a végére került, mert feledtet minden gyengébb szöveget. Remek módon megírt történet a közelmúlt eseményei és a periférián élők viszonyáról. Szerintem ez a kisregény a legerősebb eddig az írótól, ami azt mutatja, hogy hosszabb szövegek is jól állnak neki. De nem lenne a szerző Jászberényi Sándor, ha nem lenne megosztó könyve. @szadrienn a fent idézett úriemberekkel ellentétben az egész kötetet kimondottan pozitív módon értékelte: A szülőkről, nagyszülőkről és a későbbi feleségről szóló írásokban megjelenő bensőségesség és a gyerekkori történetekben bujkáló humor új színt, új tónust hoz Jászberényi prózájába, ennek a kötetnek a meghatározó alaphangja számomra azonban mégis a nyers brutalitás és az ezerféleképpen megnyilvánuló erőszak, kivételes szociális érzékenységgel párosulva. A szociális érzékenységnek remek példája a cigány keresztelőről szóló novella, kiteljesedése pedig A varjúkirály című kisregény.
A harmadik nagy kimaradó az a Kötter Tamás, aki nem csak Jászberényi Sándor nagy-nagy barátja, de az utóbbi időkben az egyik legmegkerülhetetlenebb kortárs kisprózaírójává is vált hazánknak, bár a Top10-hez úgy néz ki, hogy még ez is kevés volt. @n értékelésében így fogalmaz a Férfiak fegyverben kapcsán: Kötter Tamás új kötetében 16 novellát találunk, egészen pontosan 16 frontnovellát és az első oldaltól, majdnem a teljes végéig (ott már visszaemlékezések vannak) a II. világháború borzalmait éljük – haljuk át. Nagyapám, Biczi László törzsőrmester, „az üteg lelke” emlékére – olvassuk az ajánlást. Kötter nagyapja, 1944-ben esett el, az alföldi páncéloscsatában. Egy fennmaradt levélben a volt ütegparancsnok emlékezik meg az „üteg lelke”-ként Biczi Lászlóról, aki hősi halált halt. A Hátrahagyottak című novellában ismerhetjük meg a történetét. Nekem két dolog miatt voltak nagyon izgalmasak és érdekesek ezek a novellák. Az egyik, hogy nem szoktam háborús könyveket olvasni, inkább filmeket nézek, a másik, hogy merőben más ez a könyv, ismerve az író eddigi könyveit. De, van még egy dolog és ezt a fülszövegben is olvashatjuk, hogy itt nem látunk tömegjeleneteket, hatalmas csatákat, hanem embereket látunk, velük és mellettük vagyunk, miközben menekülnek, ölnek, vagy meghalnak, barátságok, félelmek, vágyak, emberi érzelmek között „harcolunk”. Úgy tűnik, hogy a hölgyeket is nagyon megfogta ez a háborús téma, és @ppeva a megközelítésmód szokatlan voltát emeli ki leginkább: Tabutéma a magyar hadsereg szerepvállalása a II. világháborúban. Sem azok, akik részt vettek benne, se mi, a gyerekeik, unokáik, dédunokáik nem szeretünk szembenézni azzal, hogy mit is kerestünk ott, mit is tettünk mi magyarok a németek oldalán, idegen országokban. Ez a könyv nem moralizál, nem keresi a miérteket, egyszerűen csak katonatörténeteket, frontnovellákat olvashatunk benne, egyszerű emberek történeteit. Azt, hogyan élték meg (élték túl, vagy épp nem élték túl) a frontot a Kissek, Kovácsok, Nagyok, Horváthok, Molnárok és a többiek. Mások, mint @gályanapló viszont nem igazán tartották hitelesnek ezt a kötetet: Klasszikus novellák a hadszíntérről. Klasszikus novellák, azaz valami helyzet és pár karakter bemutatása után lassan ráfordulunk a csattanóra, ami a szöveg 90-95% körül jelentkezik is, kérlelhetetlenül. Nem is ezzel van problémám. De ha egyszerű, ugyanakkor patetikus mondatokban írunk le helyzeteket papírízű párbeszédekben beszéltetünk közhelyesen jellemzett karaktereket, akik inkább nem reflektálnak a helyzetükre, akkor kezdi tanmesékben érezni magát az ember. Én legalábbis. És ezen nem segítenek a fegyverek.
Számomra a tavalyi év egyik legnagyobb felfedezettje Nagy Gerzson volt, aki a maga rövidke, kamaszkorban játszódó kötetével sok hívet nyert meg magának. @olvasóbarát az egyikük: a Délután Apámmal két szálon kirajzolódó történet regény, közökkel – a szerző műfaji megfogalmazásában. Aparegény és fejlődésregény, amely a fiú középiskolás éveinek lenyomata, mindazzal, ami abban a korban történhetett vele, megtapasztalt, amit csak visszatekintve fog fel teljesen, az addig bekövetkezett találkozások, vélemények, történések hatására, hogy mi is volt, amit megélt. @gesztenye63 a másikuk: Vidéki nagyváros, kollégiumi nagyélet és illatok kavalkádja. Általánosságban a változás lőporszaga, valamint a felnövő ifjúság szexuális vágyakat és a „permanens másnap” emlékét kipárolgó testszaga uralja a regényt. Ehhez társul még némi házias kajaszag, mikor a faluról bejárók visszatérnek a hétvégi családozásból. Ami pedig a történetet illeti, az is csak amolyan „mi történetünk”. Nem veri ki a biztosítékot, nem vált meg világokat, nem csinál forradalmat és nem taszít le uralkodókat. Mégis…
Utolsónak az egyik leghosszabb kimaradó kötet (Czéh Zoltán: Erre sárkányok élnek) marad, amely vagy megvett magának kilóra, vagy nem igazán tudtunk vele mit kezdeni. Volt ilyen is, olyan is. @pepege az előbbi kategóriába tartozik: Tipikusan az a fajta, amit – 600 oldal ide vagy oda – akár egyszuszra is végignyomnál. De ha mégsem, akkor a pihenőidőben sem hagy nyugodni Kornél, két olvasás között is sutyorog folyton a füledbe. Ennek a könyvnek nálam helye van az évtizedkönyve listán. Mármint nem a mostanin, hanem majd a következőn. ;). Ez azért jelent valamit, nem? @balagesh pedig az utóbbiba: Mert ugyan jönnek őrült fordulatok, de totál esetlegesen, és komolyan, legalább a 10%-uk felesleges. Tényleg, a felénél már csak az úttörő becsület tartott bent a könyvben, és igen, a 3. nap előtt elolvastam a ráadás részeket.
Az ajánlók sora folytatódik, tehát figyeljétek az Irodalmi díjak zónát és a blogot! A következő megjelenésig pedig @Csabi listájáról érdemes válogatni.