Az elkötelezett olvasók díja
Fikciós széppróza tízes lista – 2019
A zsűri díjazottja:
GARACZI LÁSZLÓ
Hasítás
„Egy ember életét nem lehet egy történettel elmesélni, de egy ember életéről csak történetekkel lehet mesélni. Garaczi pont ezt teszi, és ez nekem tetszik. Ismerem a történeteit, szórakoztat, átérzem ugyan a tragikus fel- vagy alhangjait, de inkább nevetni akarok rajta.” (vargarockzsolt)
„Volt nekem egy ismerősöm, amikor beszélgettünk soha nem lehetett tudni, hogy mikor hantázik, és mikor mond igazat. Ehhez két dolog kellett; az egyik, hogy meghökkentő élményeket zsebelt be, a másik, hogy a meg nem történt események egy más síkon megtörténjenek vele, nevezetesen vágyban, álomban, fantáziában. Ez a lemur hasonló vallomásokkal bombázza olvasóit. A személyesen megélt múlt egy érdekes, fűszeres ábrázolása, mely vadul és vidáman hasít át a nagybetűs élet komolyságán.” (Annamarie)
A közönség díjazottja:
KRUSOVSZKY DÉNES
Akik már nem leszünk sosem
„Krusovszky cselekményszövése több idősíkon összejátszó, zárt láncolatú, úgyszólván a krimi ismérveit megszégyenítő móddal a feszültséget mindvégig fenntartó működéssel bír. Ez a kulcsszó a működés. Mert ezzel az első, nagyepikai beleártottságával meglepetés szerűen jól működő, némi társadalmi bírálatot is fölmutató formát nyújt. És érzésem szerint a meggyőzően szemléletes, mégis hétköznapi frissességgel menő, a verbalitáshoz közelítő szövegalkotással lazán kaszál rendet, izé teremt magának olvasótábort.” (Goofry)
„A dzsinn mestermű, a könyv többi része pedig azért íródott, hogy legyen keret, amibe belefoglalni A dzsinnt. Mondom én, aztán biztosan nem így van. Annak ellenére, hogy tényleg nem tipikus huszonharmincas férfiak válságregénye, mert nem tipikus, valahol mégis az picit.” (fióka)
A lista további könyvei:
BARÓTHY ZOLTÁN
Az Amcsalat hegység tiszta levegője
„Szürrealitásában is nagyon kellemes olvasmány volt ez a kötet. Egyrészt mert jól meg van írva, ami nagyon-nagyon dicséretes – ilyennek szeretem a prózát igazából; nem nyegekve, rázkódva, hanem nyugalmas, értelmes mondatok egymásutániságában.” (Biedermann_Izabella)
„Hét tömör, sűrű, erős atmoszférájú lázálom-rémálomszerű történet. Hét variáció egy témára, anélkül, hogy az ember egy pillanatig is monotonnak, unalmasnak érezné őket. Ellenkezőleg. Érdekes ötletek és helyzetek révén újra és újra, mintegy az üres, valótlan-értelmetlen, percekben mért időt felfüggesztve, valami belső örvénylést regisztrálva fedik fel az egyén világához, önmagához, a nyelvhez való kapcsolatának szétesését, megváltozását.” (eme)
KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ – ORNAN ROTEM
A Manhattan-terv
„… ez egy műalkotás, amiben írás és kép organikus egységet alkot. A maga nemében tökéletes tárgy – szinte hallom, ahogy odahajol egy ebook-olvasóhoz, és kötekedőn a fülébe súgja: »Na, ezt csináld utánam, pubikám«.” (Kuszma)
„Az olvasó ne legyen biztos az adott szövegen kívüli világban. Ne bízza el magát. Hiába ígér a szöveg egy másik szöveget, hiába ígér bármit is, ami az utolsó betű után következne, az már nem az adott univerzum része. Bár maga a szerzői sorok teszik A Manhattan-tervet függőségi, alárendelt viszonyba, bár maga a zárás (ha már univerzumot emlegettem) holddá degradálja ezt a könyvet, vagy üstökössé akkor már, ami nem is önmagában fontos, hanem jelként, és bár akár még hihetünk is mindebben, amikor az üstökös van jelen, akkor célszerű, hogy az töltse ki a látó- (és gondolati) mezőnket.” (balagesh)
MILBACHER RÓBERT
Léleknyavalyák
„Sok a nyavalyánk, és úgy tűnik, hogy egyre több lesz. Nem ad ez a könyv igazán nagy feloldozást, sem tökéletes irodalmi receptet, de jólesett elvinni magammal Hummel alkapitány alaposságát, amivel nem hagyja, hogy a probléma túlnőjön rajta. Ma úgy mondanánk, ő nem problémafókuszú, hanem megoldásfókuszú ember. Élveztem a közös utazást.” (AeS)
„Nekem Milbacher Róbert Léleknyavalyája épp jókor jött, egy kicsit elfáradtam a kortárs próza pontos, ám kedvetlen képeit nézegetni. Másra vágytam, és ebben a bűnregényben meg is találtam azt a mást. Kellemes, pihentető, szórakoztató, és kellően fanyar iróniával fűszerezett írás a Léleknyavalyák, amelynek mesterségesen teremtett (sosem létező, de a 19. századi magyar nyelvre emlékeztető) nyelvét kifejezetten élvezetesnek találtam olvasni.” (Biedermann_Izabella)
PAPP SÁNDOR ZSIGMOND
Gyűlölet
„A könyv, ahogy címe is ígéri, tömény gyűlölet, sőt, ami a gyűlöletnél és rosszabb tud lenni, közöny. Diktatúra, amelyben nem akarunk élni, és csak örülünk, mint a plevljei, hogy nem nekünk jutott ilyen sors (illetve, aki élt benne, már megszabadult tőle). Gyűlölettől fertőzött emberi viszonyok, ahol egy percig sem lehetsz benne biztos, hogy a barát, barátnő, munkatárs, szomszéd mit is akar igazából, mit ér meg neki a kapcsolatotok, és hol van az, ahol feladja.” (János_testvér)
„A mű sava-borsa jelen esetben maga a lendületes, fordulatos cselekmény és az életszerű karakterek remek megformálása, amely ráadásul élvezetes nyelvezettel párosul. Főként a szülőkről szóló fejezeteket szerettem nagyon, ahol bepillantást nyerhettem a román diktatúra mindennapjaiba. Pedig a szerző nem erőltette közvetlenül az olvasóra a rendszer durvaságait, inkább aprólékosan adagolta, ám az atmoszféra, amit így megteremtett, hátborzongatóan hitelesnek hatott.” (pepege)
SÁNDOR IVÁN
A hetedik nap
„A regényben szerepel egy festmény, bennem a leírás egy Bosch festményt idézett meg, amire rákerülnek a főszereplők is, mint mellékalakok, természetesen névtelenül. A fülszöveg most nem viccel, tényleg nem egy történelmi regényről van szó, a történelmi környezet csak háttér, ahová felfesti ezeket a hétköznapi alakokat, és elmesél egy történetet, ami nem a történelemről szól, hanem az egyéni sorsról, az egymást követő generációk kapcsolódásáról, a szellemi örökségről, ami tartást ad az utódoknak.” (Csabi)
„Ebben a kegyetlen világban vándorolnak a regény szereplői faluról falura, miközben próbálnak emberek maradni, és igyekeznek azt tenni, amiben egy kis szabadságot találnak: színészkednek. A művészet teljes elértéktelenedése mellett próbálják megtartani a kultúrát, miközben nem tudnak elszakadni a környezettől és a rideg valóságtól.” (dacecc)
SZILASI LÁSZLÓ
Luther kutyái
„Nem lehet könnyű egy ilyen kötetet megírni, felidézni a fájdalmat, a félelmet, a reménykedést. Az olvasónak sem könnyű a befogadás, de ebben az esetben jól olvasható kötetet vehetünk kézbe.” (olvasóbarát)
„Zavarba ejtően személyes. Időbe telik, mire elvonatkoztatok egy kicsit, és kilépek a magamra húzott elhatárolódásból. Nem pusztán betegségtörténet, de család-, élet- és előzménytörténet is. Ha az ember átesik egy súlyos helyzeten, krízisen, betegségen, sok minden átértékelődik, és óhatatlanul elkezdi szétszedni és újból összerakni az élete mozaikját.” (ppeva)
„Elemi erővel rántott be a szöveg. Csak épp bele akartam olvasni vasárnap este, hogy mégis milyen ez a könyv, és pár óra múlva úgy tettem félre, hogy a harmadát elolvastam. Lefegyverző őszinteségű mű született ebből a betegségből.” (Cseri)
„Ez a könyv felkavaró, lesújtó és felemelő. Egy nagy ember, egy nagy koponya hosszú évekig tartó, a főszerepben álló betegségénél sokkal korábban kezdődött szorongásairól, félelmeiről, de a teljesen szervesen illeszkedő novellabetétekben egy nagy parasztcsalád történetéről is szól. Nyomasztó, hát hogyne. Őszintesége helyenként letaglózó. Egy sikeres, nagy formátumú egyetemi embert, egy jó írót láttam mindeddig Szilasiban. Hülyén hangzik, ha azt mondom, hogy most még többet látok. De mégiscsak ez van.” (abcug)
SZÍV ERNŐ
Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba
„Ó, a Szív! A Szív, melyben benne van a habos kakaó édessége, a mandulás sütemény enyhén ciános aromája, egy vén szivar keserűsége. Egyszer Ady szifiliszes perditája csábít, máskor Esti Kornél utazik a szentendrei héven (na jó, ezt csak én teszem hozzá), és az alagútban amolyan schrödingeresen megcsókolhatja útitársát. És itt van még a Fényes Úr, Balassi némbere és megannyi csülkös pacal, mert ez a könyv felgyűrt ingujjban, könyékig szaftos, nagybetűs Élet!” (virezma)
„Darvasi csupaSzív, s akár nőként is hiteles, ahogy a szavakkal felkeltett szél által fellebbentett irodalomtörténeti gatyák alá pillant (bocsánat a képzavarért!). Már csak a tökéletes technikai megvalósítással van bajom – a szöveget a hibák hiánya miatt túl kiszámíthatónak tartom, még a meglepetések is szép rendben jöttek.” (akire)
SZVOREN EDINA
Verseim
„A Verseim történeteit ugyanaz a sűrű, nyomasztó atmoszféra és monoton, tárgyilagos hang jellemzi, mint amit Szvorentől a korábbi köteteiben megszokhattunk, fő témája pedig az emberi kapcsolatok, a bennük megjelenő érzelmek, elsősorban a félelmek és szorongások, a szereplők életét átható titkok, rejtélyek és defektek. Szvoren előbb egyfajta valóságszerűséget teremt, hogy aztán finom kibillentésekkel nyisson az oda nem illő, az abszurd felé.” (danaida)
„Szvoren elbeszélései az idők folyamán jócskán »olvasóbarátabbakká« váltak, és jóval közelebb kerültek a hagyományos történetközpontú elbeszélésekhez, ráadásul úgy, hogy közben egy cseppet sem veszítettek a rájuk jellemző egyedi hangulatukból. Ez már csak azért is jó hír, mert ezzel talán még szélesebb rétegeket képes megszólítani az írónő, mint korábban.” (giggs85)